Ön itt van most:Paróchus blog

Paróchus blog


Az egyházközség paróchusának gondolatai, elmélkedései, jegyzetei.

Szent Sebestyén vértanúnak és társainak emléke – December 18., A készület harmincnegyedik napja

„Sebestyén és Zoé, * Márkus, Marcell és Tibor együtt küzdöttek, * a kínzások viharát elviselték, * és most a szenvedés nélküli, isteni nyugvóhelyen laknak * és ott esedeznek, * hogy lelkünk elnyerje a békességet és a nagy irgalmat!” (Alkonyati zsolozsma)

Szent Dániel próféta és a három szent ifjú: Ananiás, Azariás és Misael emléke – December 17., A készület harmincharmadik napja

„Hétszerte jobban * gyújtatá be a kemencét * a káldeusi zsarnok az ifjaknak, * de látván, hogy felsőbb erő által megszabadulván, a Teremtőhöz és Megváltóhoz így kiáltott fel: * Ifjak, áldjátok, * áldozárok, dicsérjétek, * és népek magasztaljátok * őt mindörökké!” (Irmosz)

Aggeus póféta – December 16., a készület harminckettedik napja

„Isten Lelke megvilágosította elmédet * és megjövendölted Isten titkait, * mert a jövendőt világosan feltártad, * és megmagyaráztad az események megvalósulását, * végtelenül boldog Aggeus próféta! * Esedezzél Krisztus Istenhez, * hogy adja meg nekünk a nagy irgalmat!” (Hajnali szolgálaton)

Tanítás

Aggeus próféta az izraeliták babilóniai fogsága után működött, akkor bízta meg Isten prófétai feladatokkal.

Szent Eleutér fölszentelt vértanú emlékezete – December 15., A készület harmincegyedik napja

„Készítsd fel magad, barlang, * közeledik a Krisztust méhében hordozó Jerke! * Jászol, fogadd be azt, aki bennünket, * a föld szülötteit, * oktalan cselekedeteinktől szavával feloldoz!” (Alkonyati zsolozsma)

Tanítás

Szent Elevteriosz, vagy Eleutér, Rómában született gazdag és nemesi családban. Édesapja a Római Birodalom hadvezére is volt, míg édesanyja, Anthia, Szent Pál apostoltól kapott üdvös tanítást és tőle kapta meg a keresztséget.

A szülők gyermeküket keresztényként nevelték, és ifjúként Szent Anaklét pápa nevelésére bízták.

Szent Thürszosz, Levkiosz, Filémon, Apolló és Adorján vértanúk emléke – December 14., A készület harmincadik napja

„A gonoszság gyermekkoromtól fogva beszennyezte * az én szerencsétlen lelkemet, Szent Szűz! * Szavakkal és tettekkel is szennyessé tettem magamat, * és nem tudom, hogy mit cselekedjem! * Azt sem tudom, hová meneküljek...” (Theottokion a hajnali szolgálaton)

Tanítás

Imádságban szólítjuk meg az Istenszülőt, hogy legyen a segítségünkre, járjon közben értünk, hogy jól cselekedjünk. Olyan a fenti liturgikus idézet, mint egy sóhaj, amit a lelki küzdelmeiben elfáradt ember mond. Az ördög ugyanis kétszeresen zaklatja azokat, akik harcolni merészelnek, akik imádkozni akarnak, akik erények megszerzésére törekednek és Istent akarják szeretni mindenekfelett.

Közelgő események

A Lexikonból

Alkonyati istentisztelet, a bizánci szertartású egyház...