Szent Liturgia vízszenteléssel
Ez a nap Úrjelenés, más néven vízkereszt ünnepe. A hagyományoknak megfelelően, a szertartást követően, Demkó Balázs szervezőlelkész vízszentelést végez. Kérjük a híveket, hogy hozzanak magukkal olyan edényt, amelyben otthonukba vihetik a szenteltvizet!
Királyi imaórák
Ez a nap, bűnbánati nap, ami egyben a szigorú böjt megtartását is jelenti. A böjti előírások 16 év feletti, egészséges emberekre vonatkoznak.
Őszentsége XVI. Benedek pápa üzenete a Béke Világnapja alkalmából
A vallás szabadsága, a békéhez vezető út
1. Az új év kezdetén jókívánságommal szeretnék eljutni mindenkihez, minden egyes emberhez: derűt és jólétet, de leginkább békét kívánok. Sajnos a most véget ért esztendőt is üldözés, diszkrimináció, szörnyű erőszakos cselekmények és vallási türelmetlenségből adódó gonosztettek terhelték.
Gondolataim különösképpen Irak kedves földjére irányulnak, amely a vágyott stabilitás és a megbékélés felé vezető úton még mindig erőszakos cselekmények és merényletek színtere. Emlékezetembe idézem a keresztény közösség által nem régen elszenvedett támadást, főként a bagdadi „Örök Segítség Asszonya” szír-katolikus székesegyház elleni aljas merényletet. Az elmúlt év október 31-én két pap és ötven hívő lelte halálát a szentmise ünneplése közben. Ehhez csatlakozott még az ezt követő napokban néhány további támadás, magánházak ellen is, amely félelmet keltett a keresztény közösségben, amelynek sok tagja az emigrációt választaná szívesen jobb életkörülmények reményében. Szeretném kifejezésre juttatni, hogy közel érzem magamhoz egész egyházukat, amely érzést kifejezte a püspöki szinódus nem régen lezajlott Közel-Kelettel foglalkozó rendkívüli ülése is. Ez a találkozó bátorítást fogalmazott meg minden iraki és minden közel-keleti katolikus felé, hogy éljék meg közösségüket és továbbra is tegyenek bátran tanúságot hitükről ezekben az országokban.
Újévi jókívánság
A honlap létrehozói és üzemeltetőiként Isten áldását kérjük az egyházközség papjára és minden tagjára, valamint a honlap látogatóira az új évben! Kívánjuk, hogy a hit, a remény és szeretet vezéreljen és kísérjen mindenkit 2011-ben!
BÚÉK, azaz Bízd Újra Életedet Krisztusra!
Körlevél a Család éve megnyitására
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése értelmében december 26-án megkezdődik a Család éve hazánkban. Az ünnepi év megnyitására a konferencia körlevelet adott ki.
Krisztusban Kedves Testvérek!
1. Harminc esztendeje annak, hogy 1981-ben II. János Pál pápa kibocsátotta Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítását a keresztény család feladatairól a mai világban. Püspöki Konferenciánk a 2011. évet a Család Évének nyilvánította. Döntésünket az a szándék vezérelte, hogy tanúságot tegyünk hitünkről és felkeltsük az emberek szívében a szeretet és a felelősség érzését a társadalom legfontosabb intézménye, a család iránt.
Szent Liturgia
Egyházunkban karácsony 3. napja december 27-e, ezért - az ünnepi rendnek megfelelően - 11 órától lesz a Szent Liturgia. Ekkor az első vértanúra, Istvánra emlékezünk.