Vakonszületett vasárnapja – 2012

Jn 9,1-38

Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: "Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?" "Sem ez nem vétkezett - felelte Jézus -, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk. Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak." Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, majd meghagyta neki: "Menj, mosakodj meg a Siloe tavában." Ez annyit jelent, mint: "küldött". Az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott.

A szomszédok és akik azelőtt koldulni látták, megkérdezték: "Nem ez az, aki itt ült és koldult?" Némelyek azt állították: "Igen, ez az", mások ellenben tagadták: "Nem az, csak hasonlít hozzá." De ő kijelentette: "Én vagyok az." Erre megkérdezték tőle: "Hogyan nyílt meg a szemed?" Elmondta nekik: "Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, a szememre kente s meghagyta: Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Elmentem, megmosdottam és látok." Erre megkérdezték tőle: "Hol van?" "Nem tudom" - felelte. Az imént még vak embert elvitték a farizeusokhoz, mert az a nap, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a szemét, szombati nap volt. A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan nyílt meg a szeme. Elmondta nekik: "Sarat tett a szememre, megmosdottam és látok." A farizeusok közül némelyek így vélekedtek: "Ez az ember nem Istentől való, hisz nem tartja meg a szombatot." Mások ellene vetették: "Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodát?" Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: "Mit tartasz arról, aki visszaadta a szemed világát?" "Azt, hogy próféta" - felelte. De a zsidók sehogyse akarták elhinni, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, azért odahívták az imént még vak embernek a szüleit és őket faggatták: "A ti fiatok? Azt mondjátok róla, hogy vakon született! Hogy lehet akkor, hogy most lát?" Szülei ezt válaszolták: "Azt tudjuk, hogy a mi fiunk, és hogy vakon született. De hogy most miképpen lát, azt nem tudjuk. S azt sem tudjuk, ki adta vissza a szeme világát. Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan hozzá a kora, mondja el maga." A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis elhatározták, hogy azt, aki Messiásnak vallja, kizárják a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: "Megvan hozzá a kora, kérdezzétek meg tőle magától." Erre másodszor is hívatták a vakon született embert és figyelmeztették: "Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös." "Azt, hogy bűnös-e - felelte -, nem tudom. Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok." Erre újra faggatni kezdték: "Mit csinált veled? Hogy adta vissza a szemed világát?" "Már elmondtam nektek - felelte -, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Talán ti is tanítványai akartok lenni?" Erre becsmérelték, s azt mondták neki: "Légy a tanítványa te! Mi Mózes tanítványai vagyunk. Azt tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten, de hogy ez honnét való, azt nem tudjuk." "Épp az a különös - felelte az ember -, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis visszaadta a szemem világát. Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja. Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát. Ha nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit." Erre rászóltak: "Te akarsz minket tanítani, aki mindenestül bűnben születtél?" Ezzel kidobták. Jézus meghallotta, hogy kidobták, s amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: "Hiszel az Emberfiában?" "Ki az, Uram - kérdezte az ember -, hogy higgyek benne?" "De hisz látod - felelte -, ő beszél veled." Erre felkiáltott: "Hiszek, Uram!" - s leborult előtte.

Elmélkedés

Elolvasva az evangéliumi szakaszt, felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért nem a tények alapján ítélik meg a farizeusok Krisztus Urunkat? Miért uralja őket akkora előítélet, hogy a nyilvánvaló igazságot nem ismerik el?

Azért is különös ez, mert a zsidó nép, főpapjaival együtt, régóta várja a Messiást. Amikor pedig eljött, elutasították.

Ennek a különös jelenségnek olyan a természete, hogy nem kötődik korhoz, ez a lelkület nem kizárólagosan a farizeusok sajátja.

Az ember hajlamos arra, hogy saját igazságaiból olyan bástyát építsen, amibe bezárhatja lelkiismeretét és a józan eszét is. Az is előfordulhat, hogy az így felépített falon Isten nyílt provokációja sem hatol át.

A vakon született ember meggyógyításának történetében azt látjuk, hogy a farizeusok vizsgálódásában nem az igazság volt fontos, hanem Krisztus Urunk elutasítása, hiszen a gyógyult ember teljes kizárásával ért véget a történet.

Elutasításuk így hangzik: „Nem Istentől való ez az ember, mert nem tarja meg a szombatot.” (Jn 9, 16) A szombat meg nem tartása pedig bűn.

Valójában azt jelzi az „ítélet”, hogy a farizeusok elfutnak Isten elől. Lehetséges az is, hogy lelkük mélyén vágynak Istenre, de mindennek úgy kel történnie hogy az kiszámítható legyen. Isten ne szóljon bele a hétköznapi eseményekbe, maradjon csak elérhetetlen távolságban.

Egy távoli Isten az megfelelő. Legyen misztikus, üljön trónszéken, írja elő az állatok levágását véres áldozatként, miközben ők biztosítják ehhez a megfelelő körülményeket a jó árfolyamot.

Nincs is annál félelmetesebb, mint amikor Isten közel jön és a legszűkebb környezetükben dialógust kezdeményez hétköznapi eseményekről. Ezzel felboríthatja jól megszokott, már bevált gondolkodásukat.

Súlyos kísértés ez, és megkörnyékez bennünket is.

Régóta ismeretes a pszichológiában, hogy az embereket nem a tények határozzák meg, hanem az, amit gondolnak róluk.

Vajon mi hogyan viselkednénk, ha Isten ilyen közel jönne hozzánk, mint ahogy ebben az evangéliumi szakaszban látjuk?

Tartok tőle, hogy sokan lennének ma is az Egyházban, akik hasonlóképpen reagálnának mint a farizeusok.

Eszembe jut Remete Szent Antal egyik mondása, ami igazi gyógyír lehet egy ilyen farizeusi szellemi vakságra.

Egyszer Pambó atya megkérdezte Antal atyát: „Mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” Antal atya ezt mondta neki: „Ne bízzál saját igazságosságodban, ne bánkódj amiatt, ami már elmúlt, és gyakorold a nyelv és a gyomor mértékletességét.” *

Hogy ne a gőg és az igazságtalan ítélet határozzon meg bennünket, ezért javasolja az Egyház hagyománya az aszkézist, amit szépen megfogalmazott nekünk Antal atya.

Az aszkézis regenerálja az embert és finomítja bukott állapotunk valamennyi következményét. Imádság és böjt, Szentírás olvasás és hitből fakadó cselekedetek világosítják meg az értelmet.

A szentatyák egybehangzó véleménye, hogy a szenvedélyektől való mentesség ad világos látást.

Ha megtagadja valaki saját egoizmusát, akkor tudja az igazságot felismerni, akkor látja a Teremtőt, a Megváltót.

A farizeusok hetente kétszer böjtöltek, imaházba jártak, tizedet fizettek, mégsem ismerték fel a Messiást. Aprólékos törvénybetartásuk, böjtjük több volt számukra, mint mag az Isten. Tehát fontos a helyes aszkézis gyakorlása.

A vakon született ellenben azonnal helyesen mond ítélete, és „jól lát”: „Éppen az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, nekem pedig megnyitotta szemeimet. Tudjuk, hogy Isten a bűnösöket nem hallgatja meg, de aki istenfélő, és megteszi az Isten akaratát, azt meghallgatja...” (Jn 9, 30)

A vak tapasztalata szerint beszél. A jelen események értelmezését mondja, nem rendeli alá hitét a zsidók ítéletének. A Szentírásra hivatkozik és a tapasztalatra, ami vele történt. E két dolog egybeesése a mi életünkben is Isten dicsőséges megnyilvánulását jelenti.

*Az atyák bölcsessége 14. oldal – 1991. Holnap Kiadó

Bő kovács balladája

Egek királynéja, mennyország csillaga,
Ő a fényes csillag a szép Szűz Mária.
Utazott Mária sűrű siralmában,
Keresi nyughelyét, sehol se találja.

Szent József s Mária nagy útra indultak,
Jeruzsálemben ők szállást nem találtak.
Látják Szűz Mária szülő állapotját:
Menj el Szűz Mária, nem adhatunk szállást!

Sírt szent Szűz Mária szíve fájdalmába,
Hol lesz a szállása, sötét éjszakába'?
Közeleg az idő, születés órája,
Hol fog megszületni a világ megváltója?

Bemegyen Mária egy kovács házába,
Kérvén ottan szállást csak egy éjszakára.
Hallod-e te kovács, könyörülj meg rajtam!
Adjál nekem szállást, nagyon elfáradtam.

Nem adhatok szállást, mert sok vendégem van,
Az én szép szobáim mind elfoglalva van.
Volt a kovácsnak egy vak, kezetlen lánya,
Mondja Máriának: Menj az istállóba!

Ide nem messze van egy rongyos istálló,
Betlehemi útban ott meg is nyughatol.
A kovácsnak lánya róla gondoskodik,
Mert tudja magáról: ápolás jól esik.

El is ment Mária rongyos istállóba,
Megszülte Szent Fiát, szénán a jászolban.
Barmok leheltek rá rideg éjszakában,
Mária takarta kisdedét pólyába.

Oda ment a kovács, gazdag kovács lánya,
Rongyos istállóban Máriát találja.
Mondja Mária a nyomorék lánynak:
Hajolj le te leány, vedd föl Szent Fiamat!

Lehajolnék érte, fájdalom nem látok,
Nincs kezem se szemem, fölvenni nem bírom.
De lehajolt a lány kinyíltak szemei,
Kinyúltak kezei Jézuskát fölvenni.

A csodák csodája a kovács vak lánya,
Kinyújtá két kezét Mária szavára.
Lehajolt Jézusért, lett szeme világa,
Tündöklött kezében a világ megváltója.

Hazatért a lányka, vígan, nagy örömmel,
Kisjézus láttára megjött szemefénye.
Így szólítja atyját, meg az édesanyját:
Látták a szemeim a kisded Jézuskát.

Úgy van kedves atyám, te gazdag nagy kovács,
A Szűz Máriának, mért nem adtál szállást?
Jaj, ha tudtam volna, hogy ő a Mária,
Adtam volna szállást néki éjszakára!

Inkább én feküdtem volna istállóba,
Nemhogy Szűz Mária, az ártatlan Jézuska.
Mert Szűz Mária tett olyan nagy csodát,
Hogy meggyógyította a kovács vak lányát.

Szentháromság Isten áldja és engedje,
Áldassék örökre az Úrjézus neve.
Áldás és szent béke szálljon nemzetünkre,
Áldás és szent béke szálljon nemzetünkre.