Ön itt van most:Paróchus blog
Paróchus blog
Az egyházközség paróchusának gondolatai, elmélkedései, jegyzetei.
A készület harmincadik napja: Szent Thürszosz, Levkiosz, Filémon, Apolló és Adorján vértanúk emléke
„A gonoszság gyermekkoromtól fogva beszennyezte * az én szerencsétlen lelkemet, Szent Szűz! * Szavakkal és tettekkel is szennyessé tettem magamat, * és nem tudom, hogy mit cselekedjem! * Azt sem tudom, hová meneküljek...” (Theottokion a hajnali szolgálaton)
Tanítás
Imádságban szólítjuk meg az Istenszülőt, hogy legyen a segítségünkre, járjon közben értünk, hogy jól cselekedjünk. Olyan a fenti liturgikus idézet, mint egy sóhaj, amit a lelki küzdelmeiben elfáradt ember mond. Az ördög ugyanis kétszeresen zaklatja azokat, akik harcolni merészelnek, akik imádkozni akarnak, akik erények megszerzésére törekednek és Istent akarják szeretni mindenekfelett.
A készület huszonnyolcadik napja: Szentéletű Csodatevő Szpiridon atyánk, a ciprusi Trimithosz püspökének emléke
„A kígyót arannyá változtattad, * ó szent, szavad kötelékével megfojtottad * a káromló és gonosz Áriuszt, Isten-hordozó, * az uralkodónak orvosként jelentél meg, dicséretre méltó, * holtakat feltámasztottál, ördögöket űztél....” (Hajnali szolgálaton)
A készület huszonhetedik napja: Szentéletű Oszlopos Dániel atyánk emléke
„Az önmegtagadás vesszejével kettéválasztottad a szenvedélyek tengerét, elmerülés nélkül átmentél rajta és elérkeztél a szenvedélyektől való teljes szabadság hegyére, és megtisztult elmédben Istennel társalogtál, atyánk!” (Hajnali szolgálaton)
A készület huszonhatodik napja: Szépszavú Szent Ménász, Hermogenész és Evgrafosz vértanúk emléke
„Teljes fényű csillagok módjára, * ragyogtatok fel az Egyház szellemi égboltján, * és küzdelmeitek fényével * és ragyogó csodáitokkal * megvilágosítjátok az egész földkerekséget, diadalmas vértanúk...” (Alkonyati zsolozsma)
A készület huszonötödik napja: Az Istenszülő édesanyjának, Szent Annának a foganása
Tanítás
Az ünnep ikonja éppen azt a pillanatot ábrázolja, amikor a pusztából visszatérő Joákim találkozik feleségével, Annával. A Jakab-ősevangélium így számol be erről: „És íme, Joákim jött is nyájaival. Anna kint állt a kapuban, és amint meglátta a közeledő Joákimot, elébe futott és a nyakába borult.” Az idős házaspárnak ezt a szeretetteljes ölelését örökíti meg a kép. Jellegzetes kifejezése ennek, hogy Joákim lába Anna lába fölött van. Nyilván nem a durva eltaposás ábrázolása ez, hanem az alá-fölérendelést is magában foglaló összetartozás jelképe.