Ön itt van most:Paróchus blog / A Lépcső – 3. Fejezet

A Lépcső – 3. Fejezet


By Demkó Balázs - Posted on 03 március 2013

Böjti tanítás gyanánt Lépcsős Szent János tanítását, A Lépcsőt tesszük közzé részletekben.

Az önkéntes száműzetés, vagyis idegenként élni e világban

1. Az idegenben tartózkodás (1) minden olyan hazai dolog végérvényes elhagyása, amely a megszentelődésünket akadályozná. Az idegen élete: tartózkodó viselkedés, el nem ismert bölcsesség, kifelé nem mutatott okosság, rejtett életmód, észrevétlen céltudatosság, nyilvánosság elé nem hozott gondolat, igénytelenség vágya, nehézségek óhajtása, alap az Isten utáni vágyódásra, túláradó nagy szeretet, lemondás minden hiúságról, mélységes hallgatás.

2. Eredetileg ez a gondolat is folyton-folyvást mintegy isteni tűzzel emészteni szokta az Úr híveit: a rokonságtól való eltávozásra célzok, ami az önsanyargatás és szűkölködés szándékával összhangban ösztönzi előre ennek az értéknek a kedvelőit. De hát minél nagyszerűbb, minél dicséretreméltóbb ez az eszme, annál mélyebb megkülönböztető-készség (2) kell hozzá, mert nem minden száműzetés okvetlenül jó: például amelyik túlzott elidegenedéshez vezet, az ilyen száműzetés már nem jó.

3. Az Úr mondja: „Egy prófétának sincs a hazájában becsülete” (3). De vigyázzunk, nehogy idegen voltunk valamiképp a hiúságnak szolgáljon ürügyül. Mert az idegenben való tartózkodás megválás mindentől azért, hogy a gondolatvilágunkat Istentől elválaszthatatlanná tegyük. Aki ilyen igazi idegenként él, az a felejthetetlen bánkódás rajongója és ápolója is. Idegenként él a világban az, aki a rokonságához és másokhoz való ragaszkodástól egyaránt menekül.

4. Ha idegenbe vagy magányba igyekszel, ne várakozz olyan lelkekre, akik e világot kedvelik, mert a tolvaj váratlanul érkezik (4). Sokan próbáltak már könnyelmű és lusta embereket megmenteni magukkal, de elvesztek velük együtt, mert a tüzük idővel kialudt (5). Mihelyt tüzet fogott a lelked, fuss, hisz nem tudod, mikor alszik ki és hagy újra sötétben a láng!

5. Hiszen nem mindenkitől várja el az Úr, hogy másokat is megmentsen. A szent apostol például így szól: „Testvérek, mindegyikünk magáról ad számot Istennek”, majd megint: „Ha mást tanítasz, magadat miért nem tanítod?” (6). Azt viszont mindnyájunktól föltétlenül elvárja, hogy magunkat megmentsük.

6. Idegenként élve biztosítsd be magad a csavargó, kéjsóvár démonnal szemben, az idegenben tartózkodás ugyanis jó alkalmat nyújt neki.

7. Jó dolog az, ha már semmihez sem ragaszkodunk, ennek az erénynek pedig épp az idegenben való tartózkodás a szülőanyja.

8. Aki az Úrért él idegenben, már semmihez nem ragaszkodik. Különben az derülne ki róla, hogy szenvedélyeitől hajtva csavarog. Aki elidegenedett a világtól, az már ne érintkezzék azzal, mert ilyen esetben a szenvedélyek is könnyen visszatérnek.

9. Akarata ellenére lett száműzve Éva hajdan a Paradicsomból, a szerzetes viszont önszántából a saját hazájából vagy otthonából. Amaz ismét vágyódott volna az engedetlenség fája után, míg a szerzetest nyilván nap mint nap veszély fenyegetné test szerinti rokonai részéről.

10. Kerüld a bukásra alkalmat nyújtó helyeket, mint a pestist – hiszen ha nincs is ott a gyümölcs, nem annyira kívánjuk.

11. A tolvajoknak (7) a következő cselfogása se kerülje el a figyelmedet: Azért, hogy ne váljunk meg a világiaktól, azt sugallják, hogy nagy lesz a jutalmunk, ha még nőket látva is uralkodunk magunkon. Nem szabad hallgatni rájuk, sőt ellenkező módon kell eljárnunk.

12. Ha már egy-két éve visszavonultunk a rokonainktól, és némi áhítatra vagy töredelemre is szert tettünk, akkor a hiúság gondolatai merülnek fel, és arra buzdítanak, hogy térjünk vissza hazánkba, sokak épülésére - úgymond, és hasznos példaképül azoknak, akik korábbi gonosz tetteinket látták. S ha ráadásul jó beszélőképességünk és egy kis világi műveltségünk (8) is van, akkor már egyenesen mint a lelkek megmentőit és tanítóit késztetnek minket a világba való visszatérésre, hogy amit csak a kikötőben szépen összegyűjtöttünk, azt a nyílt tengeren mind gonoszul elszórják.

13. Ne Lót feleségét, hanem őt magát igyekezzünk követni (9)! Az a lélek ugyanis, amely visszatér oda, ahonnan kijött, ízét veszti, mint a só (10), és lemerevedve már mozdulatlanul ottmarad.

14. Menekülj el véglegesen Egyiptomból! Azok szíve ugyanis, akik oda visszatérnek, Jeruzsálemet, vagyis a szenvedélyektől szabad földet (11) meg nem látja.

15. Meglehet, hogy akik kezdetben gyermeki éretlenségük miatt hagyták el övéiket, majd pedig teljesen megtisztultak, haszonnal térnek vissza hozzájuk – talán épp azért, hogy miután megmenekültek, némelyeket megmentsenek. Mindenesetre az istenlátó Mózes, noha Isten küldte a saját népe megmentésére, sok veszélynek és zaklatásnak volt kitéve Egyiptomban, ami e világot jelenti.

16. Jobb a szüleinket megszomorítani, mint az Urat, hiszen ő teremtett és üdvözített, míg ezek olykor elveszítik, azaz vesztükbe is juttatják szeretteiket.

17. Idegen az, aki más anyanyelvű létére tudatosan idegennyelvűek körében tartózkodik.

18. Nem gyűlöletből vonulunk mi vissza rokonainktól vagy lakóhelyünkről, Isten ments! Hanem csak azért, hogy elkerüljük a kárt, amit ott nekünk okozhatnak.

19. Ebben is, mint minden másban, az Úr a tanítónk, mert ő gyakran úgy tűnt, mint aki elhagyta test szerinti szüleit. Mikor némelyektől ezt hallotta: „Anyád és testvéreid keresnek”, a mi jóságos tanítónk tüstént példát adott a szenvedélymentes tartózkodásra ezekkel a szavaival: „Az én anyám és testvéreim azok, akik teljesítik mennyei Atyám akaratát” (12).

20. Az legyen atyád, aki képes és hajlandó is bűneid terhét veled együtt cipelni; anyád meg a töredelem, mely megmoshat a szennytől; testvéred az, aki a menny felé vezető úton veled együtt fárad és küszködik; elválaszthatatlan élettársadként tedd magadévá a halál gondolatát, legkedvesebb gyermekeidként fakadjanak szíved mélyéből sóhajok, rabszolgád a tested legyen, barátaid pedig a mennyei erők, akik – ha barátaiddá válnak – hasznodra lehetnek kimúlásod idején! „Ez azok nemzedéke, akik az Urat keresik” (13)!

21. Az Isten utáni vágy kioltja a szülők utáni vágyat, és aki azt mondja, hogy mindkettő megvan benne, az áltatja magát, hiszen hallja, hogy így szól az írás: „Senki sem szolgálhat két úrnak...”. (14)

22. „Nem azért jöttem, hogy békét hozzak a földre...” mondja az Úr, azaz szülői szeretetet, tudniillik azon fiak és testvérek irányában, akik már szabadon úgy döntöttek, hogy nekem szolgálnak, „hanem” viszályt vagyis „kardot” (15), hogy elválasszam az istenszeretőt a világiastól, az anyagtól függőket a lelki emberektől, a becsvágyókat az alázatosaktól. Az Úr ugyanis örül az olyan összekülönbözésnek és elszakadásnak, amely az iránta táplált szeretetből történik.

23. Mindenesetre vigyázz! Óvakodj attól, hogy rokonaidhoz való szerető ragaszkodás miatt úgy érezd, mintha már minden könnyárban úszna, nehogy végül a világ szeretetének özönvizébe sodródj! Ne érzékenyülj el szüleid és barátaid könnyeitől, nehogy aztán majd örökre könnyezned kelljen!

24. Mikor rokonaid méhek – jobban mondva darazsak – módjára körülzsonganak, hogy siránkozzanak miattad, lelki tekintetedet tüstént szegezd merően a halálodra és mindarra, amit elkövettél, hogy a fájdalmat fájdalommal háríthasd el!

25. Olyan rokonaink, akik lelki szempontból nem is egészen azok, csalárdul azt ígérik, hogy mindent megtesznek, amit szeretünk – de ilyenkor az a céljuk, hogy a legjelesebb pályánkon feltartóztassanak, s aztán majd a maguk célja felé vonszoljanak.

26. Lakóhelyünkről a sivárabb, jelentéktelenebb, hitványabb tájakra vonuljunk vissza; különben szárnyat adunk szenvedélyeinknek.

27. Titkold el nemes származásodat, és hírnevedet ne fitogtasd, nehogy másfélének tűnj szavaid alapján, mint amilyennek tetteid során bizonyulsz!

28. Talán senki sem adta magát annyira az idegenben tartózkodók életmódjára, mint az a nagy patriarcha, aki ezt hallotta: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából!” (16). Márpedig ő akkor idegen nyelvű, barbár földre kapott meghívást.

29. Nemegyszer megtörtént már, hogy azt, aki ennek a nagy szentnek a példáját követve idegenné lett, az Úr még dicsőbbé tette. De még ha Isten dicsőséget is adott, jobb azt az alázat pajzsával elhárítani.

30. Amikor a démonok – vagy az emberek is – önkéntes száműzetésünkért, vagyis idegenbe költözésünkért mint valami hőstettért dicsérnek bennünket, akkor mi gondoljunk arra, aki értünk az égből idegenként a földre jött, és majd rájövünk, hogy mindörökre képtelenek vagyunk ezt neki meghálálni.

31. Veszélyes nemcsak a rokonainkhoz, hanem még az idegenekhez való ragaszkodás is, mert lassanként a világba csalhat, és teljesen kiolthatja töredelmünk tüzét.

32. Ahogyan képtelenség egyik szemünkkel az égre, másikkal meg a földre tekinteni, úgy lehetetlen a lelkét a veszélytől megmentenie annak, aki minden rokonát, sőt még a nem hozzátartozókat is idegenként szellemileg és testileg teljesen el nem hagyja.

33. Sok fáradozás és erőfeszítés során alakul ki bennünk a jó, szilárd jellem. Ám még ami sok erőfeszítés árán alakul is ki, egy pillanat alatt tönkremehet a „rossz beszéd”, a világias, tehát illetlen „társaság megrontja a jó erkölcsöt” (17).

34. Aki e világ elhagyása után még világiakkal érintkezik, vagy közel áll hozzájuk, az okvetlenül vagy a világiak csapdájába esik, vagy beszennyezi szívét azok gondolatával, vagy ha nem szennyeződik be, akkor meg elítéli azokat, akik beszennyeződtek, s így végül mégis beszennyeződik maga is.

Tanácsok az álmokat látó novícusoknak

35. Bizony nem titkolhatjuk, hogy [erre vonatkozó tudásunkat illetően] a szellemünk egészen tökéletlen, és tele van mindenféle tudatlansággal. Az íny különbözteti meg az ételeket, a szavakat pedig a fül. A szem gyöngeségét a nap, a lélek tájékozatlanságát pedig a belőle fakadó szavak teszik nyilvánvalóvá. Ám a szeretet törvénye olyan dologra is rávisz, ami egyébként meghaladja erőnket. Helyénvalónak tartom tehát (bár nem kötelezőnek), hogy az idegenben tartózkodásról szóló szakaszok után, helyesebben azok között, néhány gondolatot az álmokról is beiktassunk, hogy a gonosz csalóknak ebben a cselében se legyünk avatatlanok.

36. Az álom elménk tevékenysége testünk tétlensége idején.

37. A képzelet a szemek káprázata elménk szunnyadása közben, s képzelődés alakulhat ki elménk önkívületi állapotában testünkben is. A képzelődés olyan látomás, amely nem valóság.

38. Az pedig, hogy miért akartunk az előző szakasz után az álmokról szólni, nyilvánvaló: Mikor otthonunkat, rokonainkat az Úrért elhagyva, Krisztus iránti szeretetből rászántunk magunkat az önkéntes száműzetésre és idegenben való életre, akkor a démonok álmokkal próbálnak bennünket zaklatni: rokonainkat mutatják nekünk szomorúan, haldokolva, vagy értünk aggódva és miattunk kifosztva. Hát aki álmoknak hisz, az olyan, mint aki a saját árnyéka után fut, és igyekszik azt hatalmába ejteni.

39. A hiúság démonai álmunkban próféták: az eljövendő eseményekről agyafúrt módon következtetnek, majd azokat előre bejelentik nekünk. Mikor aztán a látomások beteljesednek, elámulunk, és arra gondolva, hogy szinte már a jövendölés kegyelmét is elértük, felfuvalkodunk.

40. Az ilyen démon azok szemében, akik hallgatnak rá, gyakran prófétává lett; azok előtt azonban, akik semmibe veszik, mindig hazugnak bizonyult. Mert mint szellemi lélek, látta azt, ami ezen a levegőégen belül van, megfigyelte, hogy valaki haldoklik és álomban megjövendölte azt a hiszékenyeknek.

41. Semmilyen jövendő eseményt sem tudnak a démonok jövőbelátásból, hiszen a halálesetet még az orvosok is megmondhatták volna előre nekünk.

42. Sokszor a világosság angyalává (18), vértanúk hasonmásává alakulnak át, hozzánk jönnek, és álomban mutogatják magukat, amikor pedig felébredünk, önhitt örömbe fojtanak.

43. Ez legyen számodra a csalás jele: az angyalok büntetést, ítéletet, elválást mutatnak, és mikor felébredünk, rettegéssel és szomorúsággal töltenek el.

44. Ha álmunkban elkezdtünk hallgatni a démonokra, akkor már ébren is kijátszanak. Aki álmoknak hisz, az teljesen megbízhatatlan, aki pedig azokból egyiknek sem hisz, az bölcs. (19)

45. Csupán azoknak higgy, amelyek a kárhozatot és ítéletet hirdetik neked. Ha meg kétségbeesés kínoz, az is a démonoktól van.

Ez a Háromsággal egyenlő számú, harmadik lépcső. Aki rálépett, ne nézzen se jobbra, se balra!

---------------
(1) A xeniteia görög szó eredetileg a bibliai szóhasználatban az idegenbe került választott nép illetve emberek életmódját jellemezte. Később a száműzetéshez hasonló, de többnyire Istenért önként vállalt helyzetet fejezte ki, amely a keresztény ember számára erények forrásává válhat.

(2) Az itt szereplő szó a helyes megítélés és megkülönböztetés képességére utal. Szent János szerint igyekezni kell minden erényt körültekintően, a legnagyobb „diszkrécióval” gyakorolni (talán ez a latin nyelvű szavunk fejezi ki legjobban a görög diakrizisz tartalmát). Ennek általános alkalmazását fejti ki bővebben az isteni erények létrafokait megelőző, hosszú 26. fejezet.

(3) Mt 13,57; Mk 8,4; Lk 4,24.
(4) Vö. Lk 12,39.
(5) A jóra való restség kialakulására és következményeire utal a szerző.
(6) Róm 14,12 és 2,21.
(7) Vagyis a démonoknak.
(8) Az itt szerepló görög „gnózisz” szó a Létrában még három másik jelentésben is előfordul, de itt képzettségre, műveltségre vonatkozik.

(9) Vö. Ter 19,24 és az előző fejezet záró megjegyzése, amely a lelki élet alapszabályaként serkent a továbbhaladásra.

(10) Vö. Mt 5,13.

(11) A patrisztikus irodalomban egyre elterjedtebbé válik az allegória, amely Jeruzsálemet a szenvedélyektől mentes élet fővárosának tekinti. „Azok szíve pedig, akik oda visszatérnek”, az izraeliták sóvárgására utal, amely az Egyiptomban hagyott értékek felé vonzotta szívüket. A szerzetesre is ítélet vár, amennyiben e világi dolgokhoz való ragaszkodásból fakadó gondolataival játszadozik és azokkal egyet is ért. Hasonló példákat nyújt Evagriosz: Praktikosz 74. és 75. f. „A szerzetesi életben a bűn: hozzájárulás a gondolatbeli tiltott gyönyörhöz”.

(12) Mt 12,46-50.
(13) Zsolt 23,8.
(14) Mt 6,24.
(15) Mt 10,34.
(16) Ter 12,1.
(17) 1Kor 15,33.
(18) Vö. 2Kor 11,14.

(19) Hasonló gondolat olvasható Fótikei Diadokhosz püspök főművének 38. fejezetében: „Az álom többnyire nem más, mint bolygó gondolatok képei, vagy pedig, mint mondtam, démonok incselkedései. Még ha Isten jóságából részesülnénk is valaha látomásban, és azt nem fogadnánk el, édes Urunk, Jézus nem haragudna meg ránk érte, mert tudja, hogy a démonok cselei miatt jutunk odáig.”. Illetve a 39. fejezetben: „Például egy szolgát éjjel, hosszú távollét után, a ház kőkerítésén kívül hívott az ura. A szolga egyszerűen nem volt hajlandó neki kaput nyitni, mert félt, hogy a hang hasonlósága becsapja, és árulójává teszi mindannak, amit ura rábízott. Nappalra kelve nemcsak hogy nem haragudott rá az ura, hanem nagyon megdícsérte, mivel gazdája vagyonából semmit sem akarván elveszíteni, még az ő hangját is gyanúsnak vélte.”

Közelgő események

A Lexikonból

Az istentiszteletek gyakran visszatérő éneke. Röviden, tömören, képletes kifejezések nélkül szól az ünnep tárgyáról.