Gondolattal és tettel az eredményes böjtért

A karácsonyi böjti időszakot megelőző csütörtökön (november 14-én) rendhagyó bibliaórára gyűltünk össze. Az elkövetkezendő hetek lelki és testi készületének jegyében, Demkó Balázs atya böjti gondolatait követően, adventi koszorút díszítettünk.

Gyűjtés a Katolikus Karitász javára

November 24-én (vasárnap) perselyadományainkkal is segíthetjük az egyház karitatív szolgálatát és munkáját. Ezekből tudja a Katolikus Karitász támogatni a rászoruló magyar családokat.
Az idei évben december 15-én „Jónak lenni jó” mottóval a közmédia egész napos adománygyűjtéssel támogatja a Karitász rászorulók megsegítéséért végzett munkáját. Ezen a napon is támogathatjuk a segélyszervezetet.

Ünnepi Szent Liturgia

Időpont: 
2013. November 21. - 17:00
Helyszín: 
Angolkisasszonyok iskolakápolnája - Eger, Kossuth út. 8.

November 21-e az Istenszülő Szűz Mária templomba vezetésének ünnepe, amelyet körülbelül 700 óta tartunk meg. Arra emlékezünk, hogy a gyermek Máriát három évesen a templomba vitték szülei, hogy ott nevelkedjen.

Szent Erzsébet-napi körlevél

Kedves Testvérek!

A hétköznapi események nap mint nap szembesítenek mindannyiunkat azzal a kereszttel, amit családok milliói hordoznak a világon és a neve: szegénység. Olyan időket élünk, amikor nem csak Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe figyelmeztet bennünket a felebaráti szeretet jótékonykodó példájának a követésére. Egyházunk segélyszervezete a Katolikus Karitász – amely az Egyház nevében és az evangélium szellemében teszi a jót több mint 80 éve hazánkban – Árpád-házi Szent Erzsébet oltalma alatt áll. Az ő közbenjárását kéri az a közel tízezer önkéntes, akik több mint 800 plébánián segítenek a rászorulókon.

Demkó Balázs atya gondolatai a papi öltözékről

November 7-én, Nyíregyházán beöltöztek a másodéves papnövendékek. Ehhez kapcsolódva beszélgettünk Balázs atyával saját emlékeiről és tapasztalatairól.

Úgy tekintettünk a reverendára, mint a tényleges krisztusi szolgálat szimbólumára. A felsőbb évesek adták ránk a ruhát és idézettel ellátott szentképet is kaptunk. Ennek egyik mondata nagyon belém ivódott: "Akkor is érezd magadon ezt a ruhát, amikor nincs rajtad". Azóta is sokszor eszembe jut!

Rendhagyó bibliaóra kézműveskedéssel

Időpont: 
2013. November 14. - 18:00
Helyszín: 
Angolkisasszonyok iskolája - Eger, Kossuth út. 8.

A csütörtöki bibliaóra időpontjában, de másik helyszínen várjuk a szervezőlelkészség híveit. A kápolnában való találkozást követően, az Angolkisasszonyok iskolájának egyik termében, közös adventi koszorú készítés lesz Lőrincz Andrea vezetésével. Emellett a november 15-én kezdődő böjti időszakról tart tanítást Demkó Balázs atya. A tartozékokhoz 1500 forint hozzájárulást, ill. a részvételi szándék mihamarabbi jelzését kérjük! (Akinek van ragasztópisztolya, hozza magával!)

Jézus ikon

Közelgő események