Táborozás
A közösségünkhöz tartozó gyermekek számára szervezett tábor augusztus 24-28 között lesz Bükkzsércen. A közös indulás Egerből a kápolna elől kedden 9 óra!
Kísérjük imákkal a táborozókat!
Ünnepi Szent Liturgia - Nemzeti ünnep
Államalapító Szent István ünnepe.
Nagyboldogasszony ünnepe
A legszentebb Istenszülő elszenderedésének és mennybevételének ünnepe. Az Isten nem engedte, hogy Szűz Mária teste az enyészeté legyen, ezért halála után testestől-lelkestől a mennybe vitette. Ezt XII. Piusz pápa tette dogmává.
A Szűzanya elhunyta és mennybevitele a legnagyobb Mária-ünnep. Közismert nevén Nagyboldogasszony. Már a legkorábbi keresztény időkben is tartották.
Búcsúi Szent Liturgia
Kápolnánk címünnepe Szűz Mária születése. A búcsút a szeptember 8-át követő vasárnapon tartjuk.
Ünnepi Szent Liturgia - Nagyboldogasszony
A vasárnapi Szent Liturgia Nagyboldogasszony ünnepén - a szokásostól eltérően - egy órával később, 11 órakor kezdődik.
Úrszínváltozás
Augusztus 6-a Úrszínváltozás ünnepe. Ekkor mutatta meg Jézus Krisztus a Tábor hegyén apostolainak Isten arcát, hogy szenvedését látva se felejtsék Istenségét. Szent színeváltozása Istenségét bizonyította. Az egyház ezen a napon áldja meg a gyümölcsöket.