November 15. A készületi idő első napja, Szent Guriász, Számon és Abibosz hitvallók és vértanúk emléke

„A háromszemélyű egy Istent vallottátok, * és megszüntettétek a pogány görögök sokistenhitű esztelenségét * a keresztnek általuk esztelenségnek vélt erejével, * legboldogabb szentek, * belőle merítettetek erőt, * és rendíthetetlen lélekkel elviseltétek * a kínvallatások szenvedéseit.”(1)

Szent Guriász és Szózon olyan időben élt, amikor az Egyház, mint bárka olyan veszélyes vizeken úszott, amit csak a legnagyobb viharok jelenthetnek a valóságos tengeren. Ők Dioclecián császár keresztényüldöző parancsa idején Edesszában laktak és sok más kereszténnyel együtt el kellett viselniük azt a sok törvénytelenséget és istentelenséget, amit a környezetük nap, mint nap jelentett. A sokistenhit ugyan kötelező volt, de az erényes élet nem volt követelmény a bálványok imádata mellett. A bálványokban és a császár istenségében kötelező volt hinni, de az erkölcsi féktelenség és vesztegetés szabadjára volt engedve abban az időben.

A Szentek életét megőrző ménologion megemlíti, hogy Guriász és Szózon, kegyes keresztény férfiak voltak, akik szenvedtek az edesszai várban lévő erkölcstelenségtől. Mivel keresztényként kivonták magukat a pogány szokások alól, szembetűnő volt a magatartásuk.

Abban az időben volt a szíriai Edesszának egy Antal nevű várparancsnoka, aki észrevette a szentek elkülönülését a pogány életmódtól, és maga elé hozatta őket több kereszténnyel együtt.

Akkor megparancsolta valamennyiüknek, hogy mutassanak be tömjénáldozatot a pogány bálványoknak. Azonban egyetlen keresztény sem tagadta meg a hitét, és senki nem volt hajlandó tömjénáldozatot bemutatni a hamis isteneknek.

Antal parancsnok látva a keresztények bátor kiállását, nem akart vérengzést rendezni, így a többségüket elengedte, de Guriászt és Szózont, mint szószólókat, továbbra is fogva tartotta a tömlöcben.

Másnap aztán maga elé rendelte a szenteket és ezt mondta nekik: „A császár rendelete szerint megparancsoljuk nektek, hogy hagyjatok fel a keresztény hittel, és hódoljatok tömjénáldozattal a nagy Jupiternek!”
Szózon azonban így válaszolt neki: „Nem hagyjuk el keresztény hitünket, amely által mi az örök életet reméljük, és nem fogunk emberi kéz által létrehozott dolgoknak hódolni.”
Antal parancsnok azt mondta erre, hogy minden ember tartozik az uralkodó parancsának eleget tenni.

Guriász vértanú válasza pedig ez volt: „Távol álljon tőlünk, hogy még gondolatban is eltántorodjunk hitünkben, ami Isten nagy ajándéka, mert így lesz ígéretünk az örök életre. Tudd meg, hogy soha nem fogjuk Istenbe vetett hitünket elhagyni, csak azért, hogy emberek elveszejtő kívánságának eleget tegyünk.. Mi Urunknak Jézus Krisztusnak fogunk engedelmeskedni, aki azt mondta, hogy „mindazt aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom Atyám előtt, aki a mennyekben van” (Mt 10, 32)

Ekkor a várparancsnok azokról a kegyetlen halálnemekről kezdett beszélni, amelyek várnak azokra akik, nem engedelmeskednek a császári parancsnak. De Szent Guriászt és Szózont nem ijesztették meg a kegyetlen beszéd, hanem bátran kijelentették, hogy a haláltól nem félnek, mivel az számukra Isten igazmondása nyomán az örök élet kezdete. Ellenben ha megtagadnák hitüket, úgy örök kínok várnak rájuk. Akkor a helyi parancsnok egy teljesen sötét tömlöcbe dobatta a két vértanút, és ott tartotta őket addig, amíg a városba nem ért a császári parancsot ellenőrző és a keresztényeket kínhalálra ítélő helytartó.

A helytartó abban az időben egy Muzon nevezetű szívtelen ember volt, aki hamarosan meg is érkezett, és maga elé vitette a két keresztényt férfit. De hiába szólította fel őket, hogy mutassanak be tömjén és bor áldozatot az isteneknek, mert Guriász és Szózon nem volt hajlandó. Ekkor ezt mondta nekik: „Ha nem mutattok be áldozatot a birodalmat fenntartó isteneknek, akkor olyan verést mérek rátok, hogy testetek húsát is összetöretem, nem csak csontjaitokat. Majd felakasztalak benneteket a kezeteknél és a lábatoknál fogva, és minden ízületeteket elszakítom. Ha még ez sem lenne elég, akkor új kínzásokat is kipróbálunk rajtatok, amelyeket nem fogtok elviselni.”

Szózon azonban nyugodtan, félelem nélkül ezt mondta a helytartónak: „Inkább félünk a szüntelenül rágó féregtől és a fogak csikorgatásától, ami osztályrészünk lesz, ha elhagyjuk hitünket és megtagadnánk az igaz Istent. Nem félünk tőled, sem a ránk váró kínoktól, mert ha mi bemutatjuk Istennek az értelmes áldozatot, meg fog erősíteni bennünket, hogy mindent kiálljunk, amit tőled kaphatunk. Csak a testünknek árthatsz, mert a lelkünket nem pusztíthatod el, míg te, lelkedet is az örök kárhozatra taszíthatod, amiért Isten szolgáit hitük miatt bántalmazod.”

A helytartó, látva elhatározásukat, megparancsolta a katonáknak, hogy mindkét vértanút kezüknél fogva akasszák fel, és a lábukra erősítsenek egy-egy nehéz követ. Amikor ezt megtették Guriásszal és Szózonnal, akkor több mint öt órán át lógni hagyták őket kezeiknél fogva felfüggesztve, lábaikon súlyos nehezékkel.

Szenvedésükről így emlékezik meg Egyházunk a hajnali szolgálaton:

„Testüket önként odaadták a meggyötrésre és rettenetes kínokra Krisztus hitvallói és szolgái.

Könyörögjetek, szentek, hogy küzdelmetek hív magasztalói megszabaduljanak a szörnyű bűnös gondolatoktól.”(2)

Amikor abbahagyták a kínzásukat, a helytartó újból megkérdezte őket, hogy meggondolták-e magukat? De ők kitartottak hitük mellett, és megvallották Krisztust.

Nagy haragra gerjedt ekkor a helytartó, és egy sötét tömlöcbe dobatta őket. Már több hete tartózkodtak ott, amikor eszébe jutott, hogy folytatnia kell a keresztények gyötrését. Előhozatta Guriászt és Szózont, akik továbbra sem tagadták meg hitüket. Ekkor nagy verést mértek rájuk, de ez sem törte meg őket.. Így aztán éjszaka kivitték a két szentet a városfalakon kívülre, és ott vették fejüket a hóhérok, mert a helytartó félt a keresztény férfiak bátor hitvallásától.

Az Egyház temette el a szent vértanúkat, és emléküket évszázadokig megőrizték azon a vidéken.(3)

Tanítás

Evagriusz Pontikusz (+ 399) viciumokról, bűnös hajlamokról beszélt s ezt a kifejezést használták a 13. századig. 8 bűnös készségről ad említést, mert ide sorolta az akediát, a lehangoltságot is, amit démonok okoznak. Ezek tehát a következők: torkosság, paráznaság, fösvénység, szomorúság (lehangoltság), harag, lustaság, hiúság és gőg.

A szentatyák azt tanítják, hogy szenvedélyek elleni harchoz kell olyan állhatatosság, amilyen a vértanúk osztályrésze volt, a megpróbáltatásuk idején. A bálványok mögött is ördögök álltak, akik rárontottak az Egyházra, ahogy a szenvedélyek mögött is ördögi támadások állnak, hogy kísértés formájában próbára tegyék Isten iránti elkötelezettségünket

A főbűnök ellentétei az erények, azaz a jóra való készségek.

Hét fő erény van: három isteni (hit, remény és szeretet) és négy sarkalatos (igazságosság, lelki okosság, mértékletesség, lelki erő).

A hét főbűnnel szemben hét erényt állítanak a szentatyák: Kevélység - Alázat; Fösvénység - Adakozás; Bujaság – Tisztaság; Irigység - Jót akaró szeretet; Torkosság – Mértékletesség ételben-italban; Harag – Szelídség; Jóra való restség (Acedia) – Jóban való buzgóság.

Elmélkedés

„Ha olyan szolgád volna, ki bár nem lop meg, nem vetemedik ellened tettlegességre, de elhanyagolja munkáját, melyért megfogadtad, nem kergetnéd-e el őt? Épp így a keresztény, ha nem tesz ugyan rosszat, de mellette jót sem tesz, már ezzel elég rosszat követ el és méltatlanná teszi magát a mennyországra.” /Aranyszájú Szt. János/

„Aki valamely helyre el akar jutni, kettőre van szüksége, hogy célját elérje, tudniillik szemekre és lábakra. Úgy, aki a mennyországba akar jutni, bírnia kell a hit szemével s az erény lábaival.” (Nagy Szent Gergely pápa)

Tanács

A legnagyobb jó az üdvösség, ezért a lelki életben való buzgóság lesz a helyes magatartás ebben a böjti időszakban.

Szentírás és a szentek életének olvasása, a templomi szolgálatokon való figyelmes részvétel segít felkészülni a téli pászkára, Krisztus Urunk testben való eljövetelére. Helyes lenne még, ha több időt és nagyobb odafigyelést szentelnénk az imádságnak, böjtnek, adakozásnak, beteglátogatásnak és a családi kapcsolatok ápolásának.

A mai szentírási szakasz: 2Tessz 2, 1-12

---
1. Ménea II. kötet, 153. oldal – 1998.
2. Ménea II. Kötet1 55. oldal – 1998.
3. Vietile Sfintilor De Peste Tot Anul – Editura Biserica Ortodoxa Alexandria – 2003.