Ne maradjon abba az imádság!

Kedves Testvérek!

Szeretném megköszönni minden imádkozónak azt az áldozatot, hogy napjából elkülönített egy órát, amelyben szándékainkat egyesítve Istenhez könyörögtünk.

Két hónapja osztottuk meg felhívásunkat, amelybe kértük, hogy imádkozzunk a vírusveszély megszűnéséért. Azóta nagyon sok mindent átéltünk, és ebben az élményhalmazban az imádság volt a legbiztosabb.

Kérésem addig a napig szólt, amíg nem nyílnak meg újra a templomok kapui, és immár, „biztonsági” előírások mellett ugyan, de mehetünk templomba.

A vírus fenyegetettsége mellett nagyon sok gondolat merülhetett fel mindannyiunkban az elmúlt időben, és a veszély távolodásával is azt tapasztalhatjuk, hogy sok ember félelme nem szűnt meg. A félelmet nevezhetjük a koronavírus „árnyékának” is, ami sajnálatos módon rányomja bélyegét emberi kapcsolatainkra. Ezen felül itt lebeg előttünk a következő „hullám” veszélye, meg talán az azután következő. Ez sajnálatos módon előre vetítheti a következő iskola és templombezárást

Most azonban a 24 órát lefedő imahadjáratunk véget ért. Tanulsága számomra az, hogy az imádságban nagy dolgot tesz velünk Isten. Egy óra imádság ezután is kötelező kellene, legyen számunkra, mert ha ennyit Istennek adunk, békességet, nyugalmat, lelki erősséget, józanságot, türelmet, szeretet ad viszonzásul. Hogyan is lehetnénk meg ezek nélkül? Vírus ide, vírus oda, nem leszünk se lelkileg se testileg egészségesek, ha nem szánunk időt az imádságra

Megállunk a mai naptól ezzel az imaformával, hogy együtt, órára felosztva a nap éjjelét és nappalát, közös óhajunkat Isten elé vigyük. De ne adja fel senki a napi egy óráját ezután sem! Keressen megfelelő időt, és ne engedjen a kiszabott egy órás penzumból egy másodpercet se, mert nem lesz védelme, józansága, és talán megkopik Isten utáni vágya

Amikor egy hosszútávfutó versenyre készül, edzi magát, teljesítve a kitűzött célt, legyőzve önmagát és az előtte álló akadályokat. A lelki életünkben is fontos, hogy „edzésben” maradjunk, mert úgy gondolom, hogy mindannak, ami történt, még nincs vége.

Különös ellenség ez a vírus, láthatatlan, érzékelhetetlen, de következménye akár halálos lehet. Pont olyan, mint az ördög. Nem látható, nem érzékelhető világosan, de mégis jelen van hazugságaival, megfélemlítéseivel, mint evilág fejedelme. Munkájának következménye a testi halálnál is rosszabb. De elsősorban a „hazugság atyja”, aki embergyilkos kezdettől fogva.” (Jn 8, 44) Már miatta sem lankadhatunk, az imádságot nem tehetjük félre, mert akkor az ő hatalma növekszik.

Ebben a lelki háborúban a böjtre is szükségünk van, ahogy Krisztus Urunk javasolta tanítványainak: „Ez a fajta nem űzhető ki mással, csak böjttel és imádsággal!” (Mk 9,29)

Melyik fajta? Amelyik távozásához szükséges az alázat és az áldozathozatal, mert másképpen nem lesz változás, ahogy a tanítványok sem tudtak mit kezdeni a holdkóros fiút megszálló ördöggel. Az nekik nem engedelmeskedett.

Nos, imádkoznunk kell, mert Jézus nélkül „semmit sem tehetünk” (V.ö. Jn 15, 5), és azért, hogy „kísértésbe ne essünk” (Lk 22, 40).

Még egyszer nagyon köszönöm a távoli híveknek és a közelieknek, hogy válaszoltak hívásomra és együtt imádkoztunk!

Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Balázs atya