Készület az Úrjelenés ünnepére

Készül az Egyház az Úrjelenés nagy ünnepére, ezért olvassuk, hogy „Elindult és hirdette a Jordán egész környékén a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára...”(Lk 3, 3)

Keresztelő Szent János bűnbánatot hirdet, ahogy máshol is olvassuk: „Azokban a napokban megjelent Keresztelő Szent János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 3, 1-2)

Miért hangzik ez ma olyan idegenül még a keresztények között is? Miért esik nehezünkre újra böjtölni és a bűnbánatra gondolni a karácsony ünnepe után? Nem hinném, hogy csak a szabad napok és ünnepi hangulat miatt nehéz engedelmeskedni Keresztelő János üzenetének!

Megkörnyékez mindannyiunkat a világ ajánlata, amely szerint általánossá vált az a nézet, hogy az életet élvezni kell, azért kaptuk. Pedig földi életünk lehetőségét nem az élvezet miatt kaptuk, hanem azért, hogy az időt okosan használjuk fel, mert időnk rövid, közeledik a nagy találkozás Istennel.

Egyházunk éppen egy „találkozásra” készítene bennünket, egy örömteli találkozásra. Akire most várunk az szívünk legdrágábbja kellene, hogy legyen. Ő azért jön, hogy megmentsen, hogy megszenteljen, hogy magához hasonlóvá tegyen. Amennyiben Ő nem szívünk és lelkünk legdrágbbja, úgy fontoljuk meg a próféta felszólítását, tegyük mérlegre életünket és változtassunk rajta.

Készület nélkül nincs nagy találkozás. Még barátaink vendégül látására is készülünk, hát még az Úr jövetelére! A világtörténelem egyik legnagyobb eseményére készülünk, az Atya, Fiú és a Szentlélek együttes megjelenésére és kinyilatkoztatására, hiszen ez történik a január 6-i ünnepünkön.

Figyeljünk Keresztelő Szent János üzenetére: „Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem.” (Lk 3, 11)

A próféta, aki Isten akaratán fáradozik, akire odafigyel „Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész vidéke” (Lk 3, 5), nem tarja magát méltónak arra sem, hogy Jézus saruját vigye.

Ezt a lelkületet pedig maga az Úr múlja fölül, amit az előünnepi hajnali szolgálaton így fejezünk ki:

„Szegénnyé lett a gazdag nagy irgalmából, / mert bennünket, a mértéktelenség miatt egykor szegénységbe jutottakat / gazdaggá akart tenni. / Eljön és János által a Jordán habjaiban / nyilvánosan megkeresztelkedik. / Magasztaljuk hívek, az ő határtalan megalázkodását!”*

Az előző ünnepen kisded csecsemőként láttuk az Urat, most meg a mi szegénységünket magára öltve jön szolgái közzé az isteni Ige, és keresztséget kér a bűnbánatot hirdető előkövettől. Méltán zavarodik meg a „pusztába kiáltó szó”, János, a legnagyobb próféta.

Az ő meglepetését és hitét így foglaljuk össze reggeli imádságainkban: „...mikor meglátott téged János, így kiáltott: / Hogyan keresztelhetnélek meg téged, / hiszen egyáltalán nincs rajtad szenny, / végtelen jóságú Isten!”**

Készüljünk hát mi is, ahogy a próféta, és ahogy az Egyház ajánlja! Tartsunk bűnbánatot, érezzük méltatlanságunkat, helyezkedjünk a szertartások szövegeivel abba az imádságos légkörbe, amivel szellemi tisztulást végezhetünk, de akár úgy is, hogy János hivatását gyakorló papság elé járulunk bűnbánattal és töredelmesen meggyónunk.

* Ménea III. Január-február 30. oldal.
**u.o.