Szent Liturgia gyümölcsáldással
Augusztus 6-a Úrszínváltozás ünnepe. Ekkor mutatta meg Jézus Krisztus a Tábor hegyén apostolainak Isten arcát. Szent színeváltozása Istenségét bizonyította. Az egyház ezen a napon áldja meg a gyümölcsöket. Kérjük a híveket, hozzanak magukkal gyümölcsöket!
Pénteki böjttel Ukrajnáért
Július 26-a szentéletű Magyar Mózes atya emléknapja. A pénteki vecsernyén az ő közbenjárását is kérjük az ukrajnai békéért. Mindenkit buzdítok, hogy aznapi böjtölését Ukrajnáért ajánlja.
Péter fillérek
A Vatikán fenntartására szánt adomány közismert neve. Hagyományosan Péter és Pál főapostolok ünnepét követő vasárnapon gyűjtik. A június 29-i perselypénzt a mi egyházközségünk is erre a szándékra továbbítja.
Ünnepi Szent liturgia - vasárnap 18 órától!
A Péter Pál ünnephez kapcsolódó liturgia este 6 órakor kezdődik az Angolkisasszonyok kápolnájában. Kérjük, figyeljenek a vasárnapi liturgia megváltozott időpontjára!
Ünnepi Szent liturgia - gyógynövény áldással
Június 24-e Keresztelő Szent János születésének ünnepe. Ezen a napon az ünnepi liturgiát követően a gyógyfüvek megáldására is sor kerül, amelyet egész évben használhatnak a hívek. Hozzák el megszárított vagy frissen szedett gyógynövényeiket a keddi alkalomra!
Pünkösdi szertartások
Vasárnap 11 órakor - a szokott időben - kezdődik a Szent liturgia, amely egyben az elsőáldozás ideje is.
Hétfőn - a szentháromság ünnepén - 10 órától várjuk Szent liturgiára a híveket.