XII. Piusz pápa enciklikája az 1956-os forradalom leveréséről

XII. Piusz pápa Datis nuperrime kezdetű, 1956. november ötödikén kibocsátott enciklikája elítélte a szovjet beavatkozást és fölhívta a világ keresztényeit, hogy imádkozzanak a meggyilkoltak lelki üdvéért.

TISZTELETREMÉLTÓ TESTVÉREINKHEZ, A PÁTRIÁRKÁKHOZ, PRÍMÁSOKHOZ, ÉRSEKEKHEZ, PÜSPÖKÖKHÖZ ÉS MÁS HELYI ORDINÁRIUSOKHOZ, AKIK BÉKÉBEN ÉS KÖZÖSSÉGBEN VANNAK AZ APOSTOLI SZENTSZÉKKEL: AZ IGEN GYÁSZOS MAGYARORSZÁGI ESEMÉNYEK MEGSIRATÁSA ÉS ELÍTÉLÉSE.

TISZTELETREMÉLTÓ TESTVÉREK,

ÜDVÖZLET ÉS APOSTOLI ÁLDÁS.

Nemrég kiadott enciklikánkban, amelyet hozzátok, a katolikus világ szent pásztoraihoz intéztünk, annak a reményünknek adtunk hangot, hogy végre Magyarország igen nemes népe számára is az igazságosságra és a szabadságra épülő béke új hajnala ragyogott fel, mivel úgy tűnt, hogy a dolgok ebben az országban jobbra fordulnak.

Ám igen mély szomorúsággal töltötték el lelkünket a később érkezett hírek: hogy ugyanis a magyarok különféle városait és falvait ismét a jogos szabadságra tiszta szívükből vágyó polgárok vére áztatja; hogy amely hazai intézmények működése helyreállt, azokat az erőszak ismét felforgatta és eltörölte; és hogy a vérző népet idegen fegyverek hajtják újra a szolgaságba.

Nem tudjuk magunkat visszatartani attól, hogy ezeket a gyászos eseményeket, amelyek nemcsak minden katolikus embert, hanem minden civilizált népet is szomorúsággal és felháborodással töltenek el, hivatástudatunk parancsszavára meg ne sirassuk és el ne ítéljük. Azoknak, akiknek parancsszavára e szörnyű gaztetteket elkövették, be kell látniuk végre, hogy a népek jogos szabadságát nem lehet vérontással elfojtani.

Mi pedig, akik mindenki iránt atyai lélekkel viseltetünk, ünnepélyesen kijelentjük, hogy soha nem engedhető meg semmilyen erőszak, semmilyen öldöklés, amelyet bármely fél jogtalanul alkalmaz, és minden népet és társadalmi osztályt olyan békére buzdítunk, amely az igazságosságra, a szabadságra, a szeretetre épül és ezekben növekszik.

Amit pedig „az Úr Káinnak mondott: (…) »Fivéred vére hozzám kiált a földről«”, ma is igaz; s éppen ezért a magyar nemzet kiömlő vére Istenhez kiált, aki – igazságos bíró lévén – ha a magánszemélyeket bűneik miatt csak haláluk után bünteti is meg, az olyan népek vezetőit, amelyek jogtalanul támadnak másokra, a történelem tanúsága szerint államaikkal együtt időnként már ebben a halandó életben is sújtja.

Indítsa meg tehát, könyörgünk alázatos hangon, irgalmas Megváltónk mindazok szívét, akiknek döntésétől a dolgok kimenetele függ, hogy végre befejeződjék a jogtalanság, megszűnjék minden erőszak, s az összes nép egymással megbékélve kellemes nyugalomban és helyes rendben éljen.

Ugyanakkor viszont, különösen azok számára, akiket ebben a gyászos helyzetben szerencsétlenül meggyilkoltak, az örök világosságot és az Égben való örökös nyugalmat kérjük az irgalmas Istentől; és azt kívánjuk, hogy minden keresztény ebből a célból is csatlakozzék hozzánk a könyörgésben.

Ezeket közölvén veletek, Tiszteletreméltó Testvérek, mind nektek mindnyájatoknak és nyájaitoknak, mind pedig név szerint az igen kedves magyar nemzetnek kiáradó szeretettel adjuk apostoli áldásunkat, mint a mennyei ajándékok kieszközlőjét és atyai jóindulatunk tanújelét.

Kelt Rómában, Szent Péternél, november 5-én, az 1956. évben, pápaságunk tizennyolcadik évében.

XII. PIUSZ PÁPA

---
In: Erősítsd testvéreidet! Magyar vonatkozású pápai üzenetek 1456-ból és 1956-ból. Bp., 2006, 111-113. p.