November 30. A készület tizenhatodik napja: Az elsőként meghívott, dicsőséges és nagy hírű Szent András apostol emléke

„Magasztaljuk a hit hirdetőjét * és az Ige szolgáját, Andrást, * mert ő az embereket a mélységből kihalássza, * vessző helyett a keresztet tartva kezében...” (Alkonyati zsolozsma)

Tanítás

Szent András apostol, Szent Péter testvérbátyja, aki Krisztus Urunk feltámadása után az isteni elhívást elsőként Kis-Ázsiában teljesíti. Ő azonban nem a tengerparti területeket látogatja, ahogy Szent Pál, hanem Örményországban és Kurdisztánban, a Fekete-tengertől délre eső vidékeket. Tudomásunk van arról, hogy a legendás és titokzatos szkíták is beengedték Jézus apostolát belső tartományaikba, amikor Szent András átlépte a Dunát. A szkíta emlékezet megtartotta azt a hagyományt, és így a magyarság is, hogy az evangéliumot elsőként nem missziós papoktól, hanem Szent András és Szent Fülöp apostoloktól hallották. Ezért nem véletlen, hogy a Kárpát-medencében épített első keresztény templomok között szép számmal találunk Szent András apostol tiszteletére szentelteket.

A szkíták és a thrákok földje után Szent András Görögországba ment, ahol Pátra városában vértanúhalált halt 62-ben.

Elvitte a szent apostol annak az örömhírét a pogányok közzé, hogy Isten irgalma nagyobb mint a világ bűne. A szent karácsony igazi öröme ez. Azért jött le az égből a földre, hogy a bűnösöket keresse, mert nélküle elvesztek volna. Krisztus Urunk többször megfogalmazta ezt, amikor kifejezte, hogy az orvos a betegeket keresi és nem az egészségeseket. (v.ö. Mt 9,12; Mk 2,17; Lk 5, 31.)

Isten ugyan nem szereti hibáinkat, de szereti személyünket.

Elmélkedés

Szalézi Szent Ferenc írja: „Kérded, vajon az Üdvözítő gondol-e rád, és szeretettel néz-e rád? Igen, Ő gondol reád, és nemcsak rád, hanem fejednek utolsó hajszálára is. (v.ö. Lk 12, 7) Ez hittétel, melyben nem szabad kételkedni. Jól tudom, hogy nem is kételkedel benne, s hogy csupán a száraz lelki állapot, lelki szárazság, érzéketlenség, melyben most lelkednek alsóbb része senyved, késztet e kérdés felvetésére... Semmi okod nincs kételkedni az iránt, hogy Isten szeretettel tekint le reád; mert hiszen a legnagyobb bűnösökre is szeretettel tekintett le, ha csak csekély vágyat árulnak el a javulásra... Tökéletlenségeinkben nemcsak hogy tetszésünket nem szabad találnunk, hanem azt kell mondanunk az apostollal; „Ó én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől?” (Róm 7, 24) De óvakodjunk láttukra elszomorodni és kislelküsködni; megismerésükből tanuljunk meghódolást, alázatosságot és bizalmatlanságot önmagunkkal szemben, de ne bátortalanságot, lelki aggályosságot és legkevésbé bizalmatlanságot Isten hozzánk való szeretete iránt, mivel Isten ugyan utálja a mi tökéletlenségeinket és bocsánatos bűneinket, minket azonban ezek ellenére is gyengéden szeret....”*

Tanács

Keressük elmélkedve Isten szeretetének bizonyosságát a ma előírt szentírási részekben.

A mai szentírási szakasz: 1Kor 4,9-16a; Jn 1, 35-51

----
*Szalézi Szent Ferenc Genfi Püspök – Filótea vagyis A jámborság Útja Ecclesia kiadó 1976