November 27. A készület tizenharmadik napja: Perzsiai Szent Jakab nagyvértanú emléke

„Krisztus kiválasztott szőlőtöve lettél, hiszen a kínvallatás késével megmetszettek, s aztán mivel bő termést hoztál, az Üdvözítő sajtójába kerültél...” (A hajnali szolgálaton)

Tanítás

A mai evangéliumi szakasz arról beszél, hogy az Emberfia eljövetele úgy lesz, mint Noé idejében: „Ettek ittak, házasodtak s férjhez mentek addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába (Ter 7, 7). Azután jött a vízözön, és mindenkit elpusztított... Így lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik.” /Lk 17, 27. 30) A világ nem veszi észre sötétsége és bűnei miatt Isten látogatását. Krisztus Urunk születésére várakozva, látjuk környezetünkben, hogy csak az Egyház készülődik.

A mai nap említett szent a perzsa király barátja volt, aki többre becsülte a királyt és barátságát, mint Krisztust. Amikor a perzsa király kiadta a parancsot, hogy minden keresztényt ki kell végezni, Jakab nem tartotta fontosnak, hogy megvallja keresztény voltát. Felesége és édesanyja megtudták, hogy Jakab ott áll a perzsa király mellett és végignézi az Úr szentjeinek keserves halálát. Megdöbbenve hittagadásán, levelet írtak neki, amelyben megkérdezték tőle, hogy mi késztette erre a hallgatásra, mi rosszat követett el ellene Jézus, hogy nem vallja meg Őt, eldobva így evilági előnyökért az örök életet. Szent Jakab vértanú a levelet elolvasta és magába szállva bűnbánatot tartott. Mérlegre tette életét és bocsánatot kért Krisztus Urunktól. Majd a király elé állt és megfeddte helytelen viselkedéséért, valamint megvallotta, hogy ő is keresztény. Óvva intette a perzsa királyt, hogy kitartson megátalkodott magatartásában. Felhívta figyelmét, hogy tettével az ördögök játékszerévé válik, és súlyos árat kell majd fizetnie bűnéért. A király erre haragra gerjedt, és azt parancsolta a hóhéroknak, hogy Jakabot elevenen darabolják fel, minden izületénél csapdossák le végtagjait.

Így nyerte el a vértanúkoronát a ma ünnepelt szent, aki arra tanít bennünket, hogy éberen és bátran éljük meg keresztény hitünket.

Ne nézzünk világi előnyre, ha ezzel megsértjük Isten törvényét! Az ördög apró lépésekkel kíván gyengíteni bennünket: először fellazítja beszédünket, lekicsinyli a botlásokat, bátortalanná tesz bennünket, ha a közelünkben istentelen vélemény hangzik el vagy a bűnnek van nagyobb szószólója. Aztán már a vasárnapi Szent Liturgia is nyűg lesz, a hétköznapi ünnepekről már nem is beszélve. Majd a kereszténység látszatával élve, meghasonlott emberként, semmilyen örömöt nem találunk Krisztus szolgálatában, bár esztelenül azt hisszük, hogy az így hozott bármilyen erőfeszítés az akkora áldozat, mintha vértanúk lennénk. Így lesz akár a teljesen langyos keresztény gőgös, aki még a szentatyákat, és a vértanúkat is lenézi, mondván, hogy ostobaság ez a szélsőséges ragaszkodás az Úrhoz. Unottan fogadja az ilyen ember a szentek példáját, nem is olvas lelki irodalmat, mert untatja, idejétmúlt dolognak tartja.

Elmélkedés

„Kérdés: Hogyan tehet mindent az ember Isten dicsőségére? (vö. 1Kor 10, 31) Felelet: Hogyha mindent Istenért, Isten parancsa szerint tesz, és semmivel sem lesi az emberek dicséretét, hanem mindenben az Úr szavait tartja szem előtt. „Úgy világoskodjék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat.” (Mt 5, 16) (Nagy Szent Bazil – Életszabályok II.)

Tanács

Olvassunk lelki irodalmat.

A mai szentírási szakasz: 1Tim 5,1-10; Lk 17,20-25