November 18. A készületi idő negyedik napja: Szent Platón és Rómánosz vértanúk emléke

„Minden érzékszervedet legyőzted, * gondolataidat a magasságbeli életre irányoztad, * Istent szerető lelkülettel és nemesen érző lélekkel * a látható dolgokat silányságuk és alantasságuk miatt megvetetted. * Krisztusért marcangoltak, tűzön égettek, * de állhatatos maradtál, legdrágább vértanú!” (Alkonyati Zsolozsma)

Tanítás

A vértanúk példája erőt kell adjon a bűn legyőzéséhez, saját természetünk kereszténnyé tételéhez, rossz szokásaink megváltoztatásához.

Készítsünk a szívünkben helyet a közeledő Isteni Kisdednek, ami így nem „kétlaki” hely lesz, hanem számára készített egyeduralkodói királyi szék.

Ezt írja Origenész a vértanúságról: „Arra is emlékeznünk kell, hogy bűnöket követtünk el, és keresztség nélkül nem nyerhetünk bűnbocsánatot. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az evangéliumi törvények szerint nem keresztelkedhetünk meg még egyszer vízzel és Szentlélekkel a bűnök bocsánatára, viszont keresztségül adatott nekünk a vértanúság fürdője is! Hogy a vértanúságot keresztségnek is nevezték, világosan kiderül a következő szavakból: „Ki tudjátok-e inni a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” , amelyekhez még ezt is hozzáfűzi: „vagy megkeresztelkedhettek-e a keresztséggel, amellyel én is megkeresztelkedem? (Mk 10, 38). Másutt ezt mondja: „Keresztséggel kell megkeresztelkednem, és annyira szorongok, míg be nem teljesedik!” (Lk 12, 50). Ha pedig a vértanú-keresztség, ahogyan az Üdvözítőé is, engesztelőáldozattá lett a világért, lásd be, hogy ez történik azok szolgálata révén is, akik így tisztulnak meg. Miként ugyanis azok, akik Mózes törvénye szerint az oltárnál teljesítettek szolgálatot, a bakok és bikák vére által minden bizonnyal bűnbocsánatot szereztek az elébük járulók számára, úgy a Jézus megvallása miatt bárddal lefejezett vértanúk lelkei sem hiába vannak jelen a mennyei oltárnál, hanem bűnbocsánatot nyernek azok számára, akik hozzájuk imádkoznak.”*

Elmélkedés

Létezik vértelen vértanúság is a lelki életben, amikor kizárólag Isten akarata szerint cselekszik az ember. Ilyenkor nem néz a körülményekre, nem számol önös érdekeivel, nem számít saját akarata, csak amit felismer Isten akaratának. Ilyen személyként ismerjük az evangéliumból Szent Józsefet, a Boldogságos Szűz Mária férjét, Jézus nevelő atyját. Ezt mondja róla a Szentírás: „József pedig... igaz ember volt...” (v.ö. Mt 1, 19) Mindig úgy cselekszik, ahogy az Úr utasítja angyalain keresztül: „Erre fölkelt, éjjel maga mellé vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba.” (Mt2, 14) Isten akarata és szándéka volt számára az első, így amit engedelmességből tett szolgálat volt. Nem szennyezte be panasszal, méltatlankodással, vagy zúgolódással. Imádság hatására, még boldogan is engedelmeskedett, mert Isten beavatta hétköznapi dolgoknak látszó világraszóló terveibe.

Tanács

Cselekedjünk úgy, ahogy szent életű Arszeniosz atya tanácsolta egy testvérnek: „Teljes erődből küzdj, hogy belső munkálkodásod Istennek tetsző legyen, és így le fogod győzni a külső szenvedélyeket.” **

A mai szentírási szakasz: Gal 1, 3-10 és Lk 9, 37-43a

* Órigenész – Az Imádságról És A Vértanúságról – Ókeresztény Írók XIV. Kötet, 193. oldal
** A Szent Öregek Könyve – Bizantínológiai Intézeti Alapítvány Bp. 2001. 41. oldal