November 16. A készületi idő második napja: Szent Máté apostol és evangelista emléke

„A vámszedésből hívott meg az örök Ige * a tanítványai közé, * és amikor megszólított, * arra buzdított, hogy őt kövesd, * és még országából is részesedést ígért. * Te pedig teljesen boldog, mindenről lemondtál, * a zűrzavart elhagytad, * és elszántan a nyomába léptél. - És most, Istent látó, * minthogy az ő kimondhatatlan színe-látására eljutottál, * esedezzél hozzá, * hogy világosítsa meg és üdvözítse a mi lelkünket!” /Alkonyati Zsolozsma/

Tanítás

„A zűrzavart elhagytad...” mondja a sztichira, és kifejezi a Krisztus nélküli világot és az emberi szívet, amit még nem érintett meg Isten kegyelme.

Azt mondja az evangélium az apostol meghívásáról, hogy Jézus „meglátott egy embert ülni a vámnál...” (Mt 9, 9) és az alkonyati zsolozsma énekeiben ezt imádkozzuk erről az evangéliumi mondatról:

„Aki az emberek szívét kifürkészi, * mikor isteni előretudásával megismerte a te szent elszántságodat, * és az igazságtalanság világából kiszabadított téged, * akkor az egész világra elhatoló világossággá formált...”(1)

„... És így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felkelt, és követte őt.” (Mt 9, 9) Mi pedig az esti imádságunk szichirájával így látjuk a szent apostol meghívását:

„Örömmel követted Krisztust, * ki égi tanítványságra hívott, Isten választottja! * A földies gondolkodás egész ürességét elvetetted, * az égi országhoz illő lelkületet fölvetted, * az alantas viselkedéssel és az üres dicsőséghajhászással szakítottál, * a vámosból evangelistává, * a sötétségben levőknek világító tornyává lettél....” (2)

Akinek születésére várunk, az Isten Fia éppen azért jön, hogy a zűrzavarból és káoszból kimentsen és új lelkületet ajánljon mindannyiunknak. Az alázat lelkületét, amit így fogalmaz meg Szent Pál apostol: „Ő az Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amihez feltétlenül ragaszkodjék, hanem kiüresítette magát és EMBER LETT...” /Fil 2, 6/

Az alázat és a készség áll előttünk mint „indulat” és érzés, amit meghonosíthatunk életünkben. Az alázat a kevélység ellentéte, a készség, az nyitottság a hívásra és tettre. Krisztus Urunk alázata emberi mivoltunk felvállalása volt, és mindaz, amit láttunk életében, különösen szenvedésében: „...megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” /Fil 2, 8/

A mi alázatunk abban áll, hogy elismerjük gyarlóságainkat és bűnös voltunkat, minden jót Istennek tulajdonítunk, magunkat pedig semminek sem tartjuk.

Az alázat latinul humilitas, a humus – föld szóból ered. Alázatos az a személy , aki közel áll a földhöz, aki helyesen értékeli a világot, aki tudja, hogy teremtmény, nem a világ közepe és irányítója. Nem kevély, én-központú; Az alázatos ember, Isten-központú.

Elmélkedés

„Krisztus nem mondotta: Tanuljatok tőlem világot teremteni, halottakat föltámasztani, csodákat művelni a földön, hanem azt mondta: „Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és irgalmas szívű”.

Mennél erősebbnek kell lenni egy épületnek, annál mélyebbre kell alapját leásni. Az alázatosság legyen minden cselekedetünk alapja!

„Nincs egyéb út az igazságra és a mennyei boldogságra csak ez. Első az alázatosság, második az alázatosság, harmadik az alázatosság, és valahányszor kérdezed, annyiszor mondom, nincs egyéb útja a mennyországnak, mint az alázatosság.” Szent Ágoston

Tanács

Kérjük Istentől az alázat lelkületét! Imádkozzunk térden állva, leborulva és sűrű meghajlások, metániák közepette!

Tegyünk naponta valami jót, amit más nem lát, amit nem értékelhet más, csak Isten! A szeretet önmagában is alázat, mivel azt gyakorolva lemondunk magunkról.

A mai szentírási szakasz: 2Tessz 2, 13-3, 5 és Lk 13, 1-9