Nagyböjt negyedik vasárnapja – 2012

Mk 9, 17-31

Egy megszállott gyermek meggyógyítása

Valaki megszólalt a tömegből: "Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg. Amikor hatalmába keríti, a földhöz vágja, habzik a szája, csikorgatja a fogait és megmerevedik. Már szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták." "Ó, te hitetlen nemzedék - válaszolta -, meddig maradjak még körödben? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide hozzám!" Odavitték. Mihelyt a lélek meglátta, nyomban gyötörni kezdte (a fiút), úgyhogy az a földre zuhant s habzó szájjal fetrengett. "Mióta szenved a bajban?" - kérdezte apját. "Kicsi kora óta - válaszolta. - Sokszor tűzbe meg vízbe kergette, csakhogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, segíts rajtunk, és légy részvéttel irántunk." Jézus így felelt: "Ha valamit tehetsz?... Minden lehetséges annak, aki hisz." A fiú apja erre felkiáltott: "Hiszek! Segíts hitetlenségemen!" Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg gyűlik össze, ráparancsolt a tisztátalan lélekre: "Néma és süket lélek, parancsolom neked, menj ki belőle, és ne térj többé vissza belé!" Az felordított, s heves rángatások közepette kiment belőle. A fiú olyan lett, mintha halott volna. Sokan úgy vélték, hogy meghalt. Jézus azonban megfogta a kezét, felsegítette, s a gyermek talpra állt. Amikor bement a házba, tanítványai külön megkérdezték: "Mi miért nem tudtuk kiűzni?" "Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására" - felelte.

Jézus másodszor jövendöli meg szenvedését

Útjukat folytatva átvándoroltak Galileán. De nem akarta, hogy valaki tudjon róla, mert a tanítványait akarta tanítani. Megmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de azután hogy megölik, harmadnapra feltámad.

Elmélkedés

Jézus meggyógyít egy ördögtől megszállottat, egy ifjút, akit egy „néma lélek” tart fogva. Ez a „néma lélek”, agresszív, mert megragadja a fiút, leteperi őt, tajtékzik ilyenkor fogát csikorgatja és megmerevedik. Ezen felül sokszor tűzbe és vízbe veti, hogy elpusztítsa”.

Szinte teljes körű tanítást kapunk a gonosz lélek természetéről és az emberekkel szembeni magatartásáról. Arról azonban nem kapunk információt, hogy miként jutott erre a sorsra az a fiatalember, miként szállta meg a démon vagy mi vezetett oda, hogy ilyen kiszolgáltatott lett.

Szentéletű Makariosz atya történetéből azonban megsejthetünk valamit a fenti állapot kialakulásának elindulásáról.

Egy alkalommal Makariosz atya néhány fiatal szerzetessel egy városba ért, ahol hallotta, hogy egy gyermek ezt mondja az édesanyjának: „Mama egy gazdag szeret engem, én pedig gyűlölöm őt, s egy szegény gyűlöl engem, én viszont szeretem”. Ezt hallva Makariosz atya nagyon elcsodálkozott, mire a testvérek megkérdezték tőle: „Mit jelent ez a mondat atya, hogy így csodálkozol?” Az idős atya így válaszolt: „Mennyire igaz amit a gyermek mondott! A mi Urunk gazdag és szeret minket, mi azonban nem akarunk hallgatni rá; ellenségünk az ördög pedig szegény és gyűlöl minket, mi viszont szeretjük tisztátalanságát”. *

Az isteni parancsok meghallgatása helyett inkább az ördög tisztátalanságát szokták meg tömegek, ami ilyen extrém állapothoz vezet, amit megszállottságnak látunk. Sok út vezet ide, „széles az ösvény” amin sokan járnak – ahogy Jézus is mondja. (v.ö. Mt 7, 13-14)

A szentírási szakaszban lévő megszállott ifjú állapotához nagyon hasonlít manapság a kábítószerhasználók állapota. Azoknak a fiataloknak a helyzetéről van szó, akik sok ezren vannak, akik kamaszkoruk idején, vagy annak végén nem tudják kinek elmondani örömeiket és bánataikat. Egyrészt azért, mert nem tapasztalnak őszinte érdeklődést, másrészt azért, mert nem tudnak semmit életük értelméről és céljáról, és ez bénítólag hat. Ezen kívül tapasztalható, hogy hiányzik az otthon szerető melegsége, helyette a szeretetlenség és a gyűlölet légköre uralkodik, ami jellemzi a szétesett családokat.

Ugyan ki ne akarna változtatni az ilyen felületes és szeretetlen életen? Leginkább a fiatalok szenvednek ettől, akik mindig készek változtatni az elviselhetetlenen. Sajnos nem mindig a megfelelő utat választják. A kábítószer az egyik ilyen zsákutca.

Mit tesz velünk a drog? Megváltoztat, egy kis időre mesterséges mennyországot ajánl, módosított tudatállapotot okoz, amitől sokan érzik úgy, hogy többet tudnak meg az életről.

A drogok, sok esetben, megváltoztatják érzéseinket. Vannak szerek, amelyek az érzelem nélküli állapotot szeretetté alakítják. Ilyen az amfetamin, amit szerelemdrognak is neveztek egy időben. Hatására a félénk kamasz levetkőzi gátlásait, és úgy érzi, őt is szeretik, ő is tud szeretni. Aztán van olyan is, ami a lelki fájdalmak és félelmek ernyedtségét eltünteti és az ifjú embert fékezhetetlenül felpörgeti. Ez a ma is kapható intenzív stimuláns az MDPV, egy metilén-dioxi vegyület, egy szintetikus kábítószer.

Ez a szer nagyon csúnyán viselkedik az emberben. Amikor kezd kiürülni a szervezetből, vagyis használat után „jön le a szerről”, akkor nem azt érzi, hogy feldobott és boldog, hanem rettegés, páni félelem vesz erőt rajta. Olyan, mintha megelevenedne az evangéliumi szakasz: „... hol tűzbe, hol vízbe vetette...”

Semmi nem annyira démoni, mint a drogok világa. A sátán természetével azonos, mert ő a hazugság atyja, és a szerek mindig hazudnak. Mesterséges mennyországot kínálnak, de az nem mennyország, csak rövid illúzió.

Nem szokták manapság a drogfüggőket ördögtől megszállottnak nevezni, bár viselkedésük sokszor hasonlít az említett evangéliumi szakasz néma megszállottjához.

Feltesszük a kérdést: Ilyen súlyos rabságban, ilyen nagy családi probléma estén mit tegyen az ember? Vajon hányan élik át hazánkban az evangéliumban felvázolt helyzetet? Amikor a szülők tehetetlenek, és a problémával még az apostolok sem tudtak megbirkózni. Milyen kétségbeesés bújik meg az apa mondatában: „Szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” (Mk 9, 18)

Mégis van megoldás, van remény! Krisztus Urunk az, aki segíthet. Csak lépjenek elé az apák, boruljanak le, térdeljenek le gyermekeikért alázatosan elismerve és őszintén elismerve: „Hiszek, segíts hitetlenségemen!”

A szabadulás útja tehát az alázatos imádság. Az evangéliumi szakaszban az apa imádkozik gyermekéért amikor Jézust kérleli. Ennek nem tud ellenállni a gonosz lélek, mert Isten ereje parancsol neki. Előtte azonban térdeljenek le a szülők gyermekeikért, mert a tönkrement ifjúság elsősorban az ő felelősségük!

Sokszor és sokat kell kérnünk Istent gyermekeinkért, magunkért, az egész világért, elismerve hitetlenségünket, szeretetlenségünket, lelki sötétségünket.

Az Egyház hagyománya ezt az imamódot, a már megélt tapasztalatokkal felkínálja nekünk. Van egy egyszerű fohász, amelynek gyakori ismételgetésére kimegy az ördög. Ez az ima így hangzik: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam bűnösön.”

* Az atyák bölcsessége - Holnap Kiadó 1991. 82. oldal

Az ördög meg a lány

magyar népmese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány, s az nagyon szép volt. Nem volt nála szebb a faluban. Mégse udvarolt neki egy legény sem.

A lány így szólt egyszer az anyjához:

– Édesanyám, fonóba mennék, pántlikát kössön már a hajamba!

Az édesanyja szép piros pántlikát kötött a hajába. Elindult a lány, ment a fonóba, ott le is ült a lócára. Látja, hogy minden lánynak van legény, aki szépeket mondjon, csak neki nincs. Nagyon elszomorodott. Azt gondolta:

– Jönne már, nem bánnám: ördög vagy más, csak legényem lenne!

Ekkor megjelent egy szép legény az ajtóban, bejött és leült melléje a lócára. Ahogy ott ült, úgy udvarolgatott. Örvendett a lány, örömibe az orsóját is leejtette. Lehajolt érte, hát látja, hogy a szép legénynek lólába van. Jaj, nagyon megijedt!

Kapta a guzsalyát, szaladt hazáig, otthon az ajtaját jó bezárta. Hát az ördög már az ablak alatt mondja:

– Gyere ki, lelkem, gyere ki, gyöngyöm, ideki harmat csillog a fődön!
– Nem megyek.
– Gyere ki, galambom, gyere ki, virágom, ideki rózsa nyílik minden ágon!
– Nem megyek.
– Holnap hajnalra meghalsz, galambom – fenyegetőzött a lólábú legény, avval elment.

A lány szaladt az anyjához:

– Anyám, édesanyám, hajnalra meghalok! De arra kérem, édesanyám, ne vigyen ki engem az ajtón, ne temessen a temetőbe.

Hát, úgy tett az édesanyja, ahogy a lánya mondta. Eljött az ördög sötét fekete este, kereste a temetőben, de nem találta sehol.

A síron meg kinyílt egy rozmaring. Arra ment aranyos hintóban akkor az aranyos királyfi. A rozmaringillat megcsapta, mert nagyon jó illata volt. Azt mondja:

– Kocsisom kérlek, ugorj le szépen, azt a virágot szakítsd le nékem!

Ugrik a kocsis, szedné a rozmaringot, de nem sikerült neki:

– Hát amióta élek, ilyen virágot nem láttam, törném a szárát, és hiába.

Ugrott a királyfi, nem hagyta annyiban, nyúlt a rozmaring után, az meg mint egy kisbárány, úgy simult a kezéhez. Le is szakította.

Otthon meg a tükör elé tette.

Hát úgy éjféltájba valami megkoppan, a szép rozmaringszál a tükörtől letoppan, s ott egy szép lánynak vált. A királyfi meglátta, felugrott, megfogta a kezét.

– Te az enyém, én a tied. Örökre egymásé vagyunk.

Könnye hullott erre a lánynak:

– Mért nem is hagytál szép rozmaringszálnak?
– Ne félj, mátkám, mit félsz tőlem, menjünk csak az esküvőre!
– Nem lehet kimennem, mert elvisz az ördög.
– Ne félj, mátkám, megvívok érted!
– Királyfi párom, ezt a próbát nekem kell kiállnom, arra kérlek, hogy hívd el édesanyámat!

El is jött az édesanyja.

Ők ketten nekiláttak, új lisztből szép új cipót sütöttek, úgy készült a lány a lakodalomra talpig fehérben. Édesanyja az új cipót betette a köténybe, úgy indultak a királyfival az esküvőre.

Az ördög már a kapu alatt várta. Odaszólt neki:

– Enyém vagy, te lány! Készülj, viszlek!

Megszólalt akkor menyasszony fehér kötényében az új lisztből sütött új cipó:

– Nincs többé hatalmad felettem, új lisztből lettem.

Megtántorodott erre az ördög, szólni se tudott, csak egy nagyot hörgött. Eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A szép lány meg az aranyos királyfi megesküdtek, és éltek nagy boldogan.

Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, járj végére.