Az Eucharisztiában jelenlévő Krisztus az Előre Megszentelt Áldozatok Liturgiáján

A Szent Eucharisztiában Krisztust testtel és vérrel fogadjuk be testünk hajlákába. Hittel járulunk a szentáldozás pillanatában a kehelyhez, és az emberi észt meghaladó módon, titokzatosan, de mégis valóságosan kapjuk Krisztust. Úgy vesszük magunkhoz, ahogyan van, nemcsak testtel és a vérrel, hanem a testtel egyesült lélekkel és istenséggel.

Nem tudjuk hogyan, mekkora mértékben de részesedünk az egész Krisztusból. A szentáldozásban Jézus Krisztus testéből és véréből részesülünk, de a szentség nincs elválasztva az egész Krisztustól. Ahol a Megváltó Jézus Krisztus teste és vére van, ott van az Úr Jézus. Szentáldozásunkban nem Jézus Krisztus „egy részét” vesszük magunkhoz, hanem a teljes és egész Jézust, a Megváltót.

Az Előre Megszentelt Áldozatok Liturgiáján, titokzatos, de valóságos jelenléttel vonul a Megváltó Krisztus a hívek szeme előtt, amikor a pap átviszi a szentséget az oltárra.

Papként jobban átélem az Úr jelenlétét ebben a mozzanatban, mint a Szent Liturgián, mert ott kevesebb idő van a pap számára elmerülni az Eucharisztiában jelenlevő Krisztus valóságban.

A szertartás nagyon hangsúlyos ebből a szempontból. A kathizmák alatt, a pap szentséggel foglalkozik. Hódol, imádatot fejez ki, lassan háromszor megkerülve az oltárt, tömjénez.

Sebzett és sok szenvedéssel terhelt világunkban és életünkben fizikailag is jelenvalóvá válik a Szabadító, a bennünket végtelenül szerető és irgalmat gyakorló Krisztus, a világ ítélője és bírája, gyógyítója és megmentője.

Bár felfoghatatlan számunkra a szentáldozásban, hogy miként kapjuk a teljes Krisztust, testestől-lelkestől, mégis a szentséget körülvevő, és a szertartást végző egyház szeretete jelenvalóbbá teszi ezt a titokzatos valóságot. Az Úr Jézus Krisztus vonul itt, velünk van, velünk marad.