Ön itt van most:Paróchus blog / „Aki engem lát, látja az Atyát is”

„Aki engem lát, látja az Atyát is”


By Demkó Balázs - Posted on 11 március 2017

Keleti Egyházunk múlt héten, a nagyböjt első hetén ünnepelte az „Ortodoxia vasárnapját”. Ezen a napon emlékezünk meg az ikonrombolás eretneksége felett aratott győzelemről. Talán érdemes végiggondolnunk miért olyan fontos ez a győzelem, hogy egyenesen az ortodoxia, azaz az igaz hit győzelmeként tekintünk rá. Az ikonrombolás ugyanis ma is zajlik, más eszközökkel.

Manapság alig találni önmagát ateistának valló embert. Mindenki segítségül hívja ügyes-bajos dolgaihoz ezt a népszerű figurát: a „Jóistent”. Mintha valami hasonló történt volna a keresztények istenével is, mint Szent Miklóssal. Úgy lett a Szentháromság Egy Istenből „Jóisten”, ahogy a csodatévő Mürai püspökből Mikulás, majd Télapó.

A mai ember szereti Istent. Imádkozik is. Hol ezért, hol azért. Mint Krúdy "Szűcs Pátri-ja" , aki „mindig imádkozott, leginkább kártyázás közben, midőn kálvinista ember létére a mennybéli szenteket hívta félhangon segítségül, hogy bizonyos, a nyeréshez szükséges kártyákat, királyokat, filkókat és kilenceseket vastag, párnás markai közé kaphassa az égi hatalmasságoktól.” Aztán a „Jóisten” szerepe ebben ki is merül. Nem is vagyunk kíváncsiak rá a továbbiakban, az pedig természetesen fel sem merül, hogy esetleg Ő is szeretne tőlünk valamit. Vagy mindent.

A keresztény hit ott válik el élesen a másik két nagy monoteista vallástól, hogy tudja, amit a másik kettő nem: hogy Isten kilépett abból a titokzatos, felhők mögötti szférából, ahonnan biztos távolságból figyelhette mi történik a Föld bolygón. Ugyanis Isten emberré lett. Igazi, testből és lélekből álló, megfogható, megverhető, megölhető Istenné, akit megölni ugyan meg lehet, de a halál hatalma le nem győzheti. Isten Krisztusban egy lett közülünk. Szent János prológusa éppen erről számol be: „S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.” (Jn 114.9)

Tehát: „láttuk”.

A 726-től 842-ig dúló ikonromboló eretnekség éppen ezt a lényegi elemet nem vette figyelembe. Arra az ószövetségi parancsra hivatkoztak (zsidó és muszlim hatásra), amely kimondja: „Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.” (Móz. 2 20.4) E parancsolat alapja az volt, hogy Istent soha senki sem látta. Ezért ábrázolni is tilos, elkerülendő a bálványimádás. Ez a helyzet azonban alapvetően változott meg Krisztus születésével. Ettől fogva ugyanis Isten Fia, az Atya képmása, a megismerhetetlen, kifürkészhetetlen Isten láthatóvá, megismerhetővé, empirikus úton megtapasztalhatóvá válik az emberek számára.

Az ikon pedig nem más, mint Isten megtestesülésének hirdetője. Egy olyan jel, amely újra és újra tanúsítja, hogy „Velünk az Isten” és hogy „láttuk az Egyszülött dicsőségét.”
A hagyomány szerint megfestett szent kép tehát nem bálvány, hanem a megtestesülés valóságába vetett hit tanúja és hirdetője. Evangélium színekben. Az ikon védelme az ortodox hit védelme. Annak a szilárd meggyőződésnek a tanúja, hogy „Isten emberré lett”.

Ma Krisztus ikonját és ezzel őt magát is sokszor zárójelbe teszik. Mintha az ikon bekerült volna a nagy pantheonba, a többi istenség közé, hogy ki-ki szabadon válogasson igényei szerint , pont mint a plázában. Pedig Krisztust, a megtestesült Istent kikerülni nem lehet többé. „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Senki sem mehet az Atyához, csak általam” – mondja.

Krisztus ikonja eligazít. Eloszlatja a sötétséget, ugyanakkor kötelez és választásra ösztönöz. Nekünk, keleti keresztényeknek ezt a szent arcot kell felmutatnunk a világnak. Mi nem egy „valamilyen” Istent követünk és hirdetünk, hanem egy konkrét személyt, Isten Egyszülött Fiát, „aki miérettünk emberekért és a mi üdvösségünkért a mennyből alászállott és megtestesült a Szentlélektől és Szűz Máriától és emberré lett”, és aki „ismét eljövend dicsőséggel, ítélni eleveneket és holtakat, és az ő országának nem lesz vége”.

– Vajda Mihály

Címkék

Közelgő események

A Lexikonból

Liturgikus formula, mellyel az áldozópap vagy...