A készület huszonötödik napja: Az Istenszülő édesanyjának, Szent Annának a foganása

Tanítás

Az ünnep ikonja éppen azt a pillanatot ábrázolja, amikor a pusztából visszatérő Joákim találkozik feleségével, Annával. A Jakab-ősevangélium így számol be erről: „És íme, Joákim jött is nyájaival. Anna kint állt a kapuban, és amint meglátta a közeledő Joákimot, elébe futott és a nyakába borult.” Az idős házaspárnak ezt a szeretetteljes ölelését örökíti meg a kép. Jellegzetes kifejezése ennek, hogy Joákim lába Anna lába fölött van. Nyilván nem a durva eltaposás ábrázolása ez, hanem az alá-fölérendelést is magában foglaló összetartozás jelképe.

A háttérben Jeruzsálem városa látható, ahol a hagyomány szerint az Istenszülő szülei éltek. Jól kivehető a kapu is, mely alatt Anna előzőleg már várta férjét, és melyet a hagyomány a Porta Aureával, vagyis az Aranykapuval azonosít.

Egy ikonon a város vagy a templom képe, egy vagy több épület körvonalai a történelmi körülményeken túl mindig az Isten országára is utal. Az atyai házra, amely mindig a háttérben magasodik, mintegy föléje borul az alakoknak, a jelenetnek. Keretezi a jelenetet, s egyben a célt is megrajzolja.

Ezt az ikont gyakran ajándékozzák ifjú házasoknak, akik számára a szent istenősök példája valóban buzdításként szolgálhat arra, hogyan lehet kitartani egész életen át egymás mellett hűségben és szeretetben, közösen hordozva a keresztet, legyen az mégoly nagy is, mint a gyermektelenség. Az ünnep és az ikon üzenete éppen ez, hogy az Isten sohasem hagyja cserben azokat, akik bíznak benne, hanem épp a megpróbáltatáson keresztül nem is remélt gyümölcsöt nyújt ajándékul.

Elmélkedés

A Jakab-ősevangélium apokrif irat, és így beszél Joakimról és Annáról, Jézus nagyszüleiről: „Izrael tizenkét törzsének történeteiben olvashatunk Joákimról, a szerfölött gazdag emberről, aki adományait mindig megkettőzve ajánlotta fel, mondván: „Ez, a vagyonomból való egyik rész legyen az egész nép javára, a másik rész pedig bűneim bocsánatára az Úré, hogy ő irgalmas legyen hozzám.” Mikor elérkezett az Úr nagy napja, és Izrael fiai fölajánlották adományaikat, akkor útjába állt Ruben ezen szavakkal: „Nem szabad teneked elsőként fölajánlani adományaidat, mert nem támasztottál magvat Izraelben.” Erre nagyon elszomorodott Joákim, számba vette az egész nép tizenkét törzsét, mondván: „Végignéztem Izrael tizenkét törzsét, ...vajon én vagyok-e egyedül aki nem támasztott magvat Izraelben.” Mikor utánanézett, úgy találta, hogy minden igaz támasztott magvat Izraelben, és akkor megemlékezett Ábrahámról, az ősatyáról, hogy csak a végső nap adta neki Isten gyermekét, Izsákot. Akkor igen elszomorodott Joákim, és nem is mutatkozott asszonya előtt, hanem a pusztába ment, és ott verte le a sátrát, negyven nappalon és negyven éjszakán keresztül böjtölt; ezt mondogatta magában: „Sem ételt, sem italt nem veszek magamhoz mindaddig, amíg reám nem tekint az Úr, az én Istenem, az imádság lesz számomra az étel és az ital” … Felesége, Anna pedig kétszeres siránkozással siránkozott, és kétszeres jajgatással jajgatott, mondván: „Siratom én az özvegységemet, és siratom én a terméketlenségemet”. Mikor elérkezett az Úr nagy napja, így szólt hozzá Judit, a szolgálóleánya: „Ugyan meddig alázod meg így a lelkedet?” …És íme, az Úr angyala megállt előtte és így szólt hozzá (vö. Lk 2,9): „Anna! Anna! Az Úr meghallgatta könyörgéseidet, fogansz majd és szülni fogsz (vö. Lk 1,13), és beszélni fognak majd magvadról az egész földkerekségen.” Mire Anna így válaszolt: „Ahogyan él az Úr (vö. Jud 8,19) az én Istenem, hogyha én szülni fogok akár a férfi, akár az asszony nemből valót, ajándékul ajánlom fel én őt az Úrnak, az én Istenemnek, és legyen az Úr szolgája életének minden napján.” (vö. 1Kir 1,11)*

Tanács

Jóakim és Anna lelkületével imádkozzunk és böjtöljünk szeretteinkért és a világ életéért.

*Részlet az un. Jakab-ősevangéliumból Vanyó László: Ókeresztény Írók sorozat, 2. kötet, Apokrifek, 328-331. oldal.