A honlap létrehozói és üzemeltetőiként Isten áldását kérjük az egyházközség papjára és minden tagjára, valamint a honlap látogatóira az új évben! Kívánjuk, hogy a hit, a remény és szeretet vezéreljen és kísérjen mindenkit 2011-ben! BÚÉK, azaz Bízd Újra Életedet Krisztusra!
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése értelmében december 26-án megkezdődik a Család éve hazánkban. Az ünnepi év megnyitására a konferencia körlevelet adott ki. Krisztusban Kedves Testvérek! 1. Harminc esztendeje annak, hogy 1981-ben II. János Pál pápa kibocsátotta Familiaris consortio kezdetű apostoli…
A következők szerint lesznek görögkatolikus szertartások karácsonykor: Pénteken, december 24-én reggel 8 órakor Királyi Imaórát végzünk. Délután 17 órakor Nagy Alkonyati Zsolozsmát imádkozunk Szent Bazil Liturgiájával. Este 11 órakor Éjféli Zsolozsmát végzünk. Szombaton, Jézus Krisztus születése napján ünnepi Szent…
December 6-án, hétfőn délelőtt 11 órakor XVI. Benedek kihallgatáson fogadta Orbán Viktort, a Magyar Köztársaság miniszterelnökét, aki ezt követően találkozott Tarcisio Bertone vatikáni bíboros államtitkárral és Dominique Mamberti érsekkel, az államközi kapcsolatok titkárával. A hír folytatása a Magyar Kurír oldalán…
A jövő vasárnapi (december 5-ei) Szent Liturgia végén Szent Miklós püspök atya, világi elnevezésén, a Mikulás lesz a vendégünk, hogy találkozhasson a gyermekekkel.
A Katolikus Karitász Egyházunk hivatalos segélyszervezeteként az evangélium szellemében végzi a szegények és rászorulók támogatását. Országszerte 700 plébániai csoportban mintegy tízezer önkéntessel van jelen az összes egyházmegyében. A Karitász országos hálózatán keresztül hazánk minden tájegységén működtet…
A gyermek Máriát szülei három évesen a templomba vitték, hogy ott nevelkedjen. Az Istenszülő templomba vezetése néven ismert ünnepet 700 körül óta tartjuk. Ennek napja november 21-e, amikor 11 órától Ünnepi Szent Liturgiát végzünk. Előestéjén (szombaton) 17 órától lesz vecsernye.
November 15-ével kezdődik a karácsony előtti böjt. Ebben az időszakban szerdán és pénteken nem fogyasztunk húst, bűnbánatot tartunk és az irgalmasság testi és lelki cselekedeteire törekszünk az imádság mellett. Szigorúbb böjti fegyelem szerint, az egész böjti időszakban nem fogyasztunk húst, csak vasárnap halat.…
2008. november 8-i hatállyal alapította Kocsis Fülöp püspök atya az Egri Görög Katolikus Szervezőlelkészséget. Bár a munka - Demkó Balázs áldozópap vezetésével - már korábban elkezdődött, ez a konkrét dátum az, amely hivatalossá tette a görög katolikusság működését Egerben és környékén. Ünnepeljünk abban a reményben,…
A vasárnapi (október 24) Szent Liturgián összegyűjtött perselypénzzel a katolikus missziókat támogatja egyházközségünk. Kérünk mindenkit, hogy ennek szellemében adakozzon!
Sajnálattal tudatjuk, hogy kedves hívünk id. Lőrincz György elhunyt. Temetését pénteken 11.30-tól, a Hatvani temetőben tartjuk. Előtte halottvirrasztás lesz 11 órától. "Boldog nyugalmat, örök emléket."
Július 19-én, reggel hét órakor indult el az egri egyházközösség 23 fős kis csapata Moldovába. Egy modern és kényelmes kisbusz várt ránk az Angolkisasszonyok épülete előtt. Az úton mindenki beszélgetett, olvasgatott nézelődött, és Balázs atya ismertette azokat a helyeket, kolostorokat, ahová menni fogunk. Útközben még…
Keresztfelmagasztalási ünnepünk igen régi, a IV. századig megy vissza, amikor Szent Ilona, Nagy Konstantin császár édesanyja megtalálta a Szent Keresztet. A keresztény embernek a kereszt, Isten irántunk való szeretetének a jele, Krisztus Urunk önfeláldozásának, üdvösségünknek és az ördög fölötti győzelemnek a jelképe.…
A vasárnapi (szeptember 5) 11 órakor kezdődő Szent Liturgián Demkó Balázs szervezőlelkész megáldja az iskolás korú gyermekeket. Kérve az Istent, hogy segítse egyházközségünk fiataljainak tanulmányait.
Augusztus 29-én ünnepünk van: Keresztelő Szent János fejevétele. Ez egyházi évünk utolsó ünnepe. Ezen a napon a szokott időben 11 órakor lesz az Ünnepi Szent Liturgia. A nap, egyben bűnbánati nap is.
Hétfőn (augusztus 2-án) böjti időszak kezdődik, ami augusztus 15-ig - az Istenszülő elhunytának ünnepéig- tart. A böjti időszak alatt szerdán és pénteken nem fogyasztunk húst. Aki szigorúbb formában akarja tartani, az a régi hagyomány szerint egyáltalán nem vesz magához húst az egyházi év utolsó böjti időszakában,…
A jövő hét vasárnapi (június 20-ai) perselypénzt az árvízkárosultaknak ajánljuk föl. Az adományokkal az edelényi és a felsőzsolcai görögkatolikus közösségeket támogatjuk. Kérünk mindenkit, hogy ennek szellemében, erejéhez mérten adakozzon! Az eddigi támogatásokat is nagyon köszönjük!
Az árvíz sok görögkatolikus lakta területet érint az országban. Minden károsultra gondolva szervez adománygyűjtést a Hajdúdorogi Egyházmegye. Azok akik tudnak segíteni, megtehetik adományaikat a 11100702-19204886-41000007 (Hajdúdorogi Egyházmegye) számú számlán. Kérjük megjegyzésként tüntessék fel:…
Egerben az ünnepélyes megnyitó a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban lesz június 2-án 16 órakor. Aznap 16.30-kor a résztvevők találkozhatnak Jókai Anna Kossuth-díjas íróval. Csütörtökön is ígéretes program vár az érdeklődőkre. Ugyancsak a Könyvtárban 17 órakor "Hol van az a régi zászló?" címmel Zalár József…
Hétfőn (május 31-én) böjt kezdődik. Az egyházi év harmadik böjti időszaka minden évben Mindenszentek vasárnapja utáni hétfőtől június 28-ig tart. A böjti időszakban minden szerda és péntek hústalan nap. A hal fogyasztása megengedett. A böjtről itt található egy korábbi, bővebb bejegyzés.
"Hűségesen a sírig" címmel hirdettek görögkatolikus házas lelkigyakorlatot június 26-ára. A Szabados Viktor atya vezetésével szervezett összejövetelt Gödöllő-Máriabesnyőn tartják a lelkigyakorlatos házban (Kapucinusok tere 3.). Az alkalom részvételi díja 2000 Ft, ami egy ebédet, az egész napos programot és egy kis…
A nagyheti görögkatolikus szertartások a következőképpen alakulnak: Nagyszerda: Előreszentelt adományok liturgiája 17 órakor Nagycsütörtök: Nagy Szent Bazil liturgiája nagy alkonyati istentisztelettel 17 órakor Nagypénteki reggeli istentisztelet – Jézus Krisztus kínszenvedésének evangéliumaival kb. 19 órakor…
A február 28-ai (vasárnap) Szent Liturgia perselypénzét a katolikus oktatási intézmények javára ajánljuk. Kérünk mindenkit, hogy adományát ennek fényében tegye meg!
Február 15-ével elkezdődik a húsvét előtti böjti időszak. Ezért hétfőn szigorú böjtöt kell tartani. Ezen a napon nem fogyasztunk húst, sem tojást, sem tejterméket. A nagyböjt folyamán minden szerda és péntek böjti nap. A böjti időszakról bővebben olvashatnak a linkre kattintva: A Nagyböjt kezdete
18 órakor kezdődik az Ünnepi Szent Liturgia február 2-án az Angolkisasszonyok iskolakápolnájának foglaltsága miatt. Kérjük a híveket, hogy az eredeti hirdetéshez képest egy órával később jöjjenek és értesítsék erről a közösség többi tagját!
Január 6-ától indul a lakhelyek megszentelése. Előzetes bejelentkezés alapján a parókus mindenkihez elmegy házat szentelni. Egyeztetni telefonon a (36) 785 512, (30) 296 8844 számokon lehet, valamint az igény jelezhető a honlap Kapcsolat űrlapján keresztül is, elérhetőség megadásával.
A péntekenkénti gyermekeknek szóló hittanórákat továbbra is az Angolkisasszonyoknál tartjuk, azonban egy tanteremben. Ezért a január 15-ei hittanra érkezők a pontos helyszínről a portán kaphatnak felvilágosítást. Minden gyermeket szeretettel várunk!
Január 1-től új stólarend lépett életbe egyházunkban. Az új stóladíjszabást a Magyar Katolikus Püspöki Kar szeptember 10-i ülésén hagyta jóvá. Az MKPK javaslatát egyházunk is alkalmazza, a nálunk is érvényben lévő kategóriákra. Ennek megfelelően a Szent Liturgia 2100 Ft. Panachidával 2600 Ft. Esküvő 20 000 Ft. Temetés…
Jézus Krisztus megkeresztelkedésének napja. Azért nevezzük Úrjelenésnek ezt az ünnepünket, mert ekkor mutatkozott meg a teljes Szentháromság. Jézus Krisztus megkeresztelkedésének pillanatában láttuk a Fiút, láttuk galamb képében a Szentlelket, és hallottuk az Atya szózatát. Az egyik legrégebbi keresztény ünnepünk.…