A Szent Kereszt felmagasztalása

Keresztfelmagasztalási ünnepünk igen régi, a IV. századig megy vissza, amikor Szent Ilona, Nagy Konstantin császár édesanyja megtalálta a Szent Keresztet. A keresztény embernek a kereszt, Isten irántunk való szeretetének a jele, Krisztus Urunk önfeláldozásának, üdvösségünknek és az ördög fölötti győzelemnek a jelképe. A Szent Kereszt tisztelete által Krisztus urunk áldozatát, szenvedését és halálát tiszteljük és amikor csak keresztet vetünk, megváltásunkba vetett hitünket valljuk meg.
Az ünnepi Szent Liturgiát szeptember 14-én, 17 órától végezzük.

A keresztfelmagasztalás ünnepe Egyházunk 12 nagy ünnepe közé tartozik, amelynek egy napos elő ünnepe van, valamint hét napos utóünnepe. Az ünnepet követő szombat és vasárnap elnevezése „Keresztfelmagasztalás utáni szombat és vasárnap. Ezeken a napokon ugyanis az apostoli szakasz és az evangélium a szent keresztről szól.
Ennek az ünnepnek az időpontja a Feltámadás templom felszentelésének köszönhető, melyet még Nagy Konstantin császár építtetett Jeruzsálemben a Golgotán. A templom fölszentelése, 335. szeptember 13-án volt. Ezt az eseményt követte másnap a Szent Kereszt ünnepélyes felmagasztalása és templomba vitele. Azóta a keleti egyház minden évben szeptember 14-én ünnepli a kereszt felmagasztalásának ünnepét.

Következő hír ·

Beszámoló a moldovai kirándulásról – fotókkal a képtárban

Július 19-én, reggel hét órakor indult el az egri egyházközösség 23 fős kis csapata Moldovába. Egy modern és kényelmes kisbusz várt ránk az Angolkisasszonyok épülete előtt. Az úton mindenki beszélgetett, olvasgatott nézelődött, és Balázs atya ismertette azokat a helyeket, kolostorokat, ahová menni fogunk. Útközben még…

Előző hír ·

Áldás iskolakezdéskor

A vasárnapi (szeptember 5) 11 órakor kezdődő Szent Liturgián Demkó Balázs szervezőlelkész megáldja az iskolás korú gyermekeket. Kérve az Istent, hogy segítse egyházközségünk fiataljainak tanulmányait.