Tanszer az árváknak

Görögkatolikus egyházunk számos árvaházat vett át a közelmúltban, melynek működtetésében külön megterhelést jelent a tanévkezdés. A Hajdúdorogi Egyházmegye ezért felhívást tett, s tanszergyűjtésre kéri a híveket.

“Görögkatolikus Egyházunk 2011-ben igen jelentős, társadalmunkat is javítani igyekvő feladatvállalásba kezdett” - áll a felhívásban, ami tájékoztat bennünket, hogy szeptembertől 27 lakásotthon 3 nevelőszülői hálózat kerül a Görögkatolikus Egyház fenntartásába. Ez azt jelenti, hogy közel 650 gyermek felnövekedéséről kell gondoskodni. Ezért hirdetett meg a püspökség tanszergyűjtő hónapot, ami augusztus 1-től 31-ig tart. Így minden egyházközség, s minden egyes jószándékú ember segíthet abban, hogy a gyermekvédelmi intézményekben nevelkedő gyermekek időben jussanak hozzá az iskolakezdéshez szükséges dolgokhoz. Nyár végéig a helyi parókusok gyűjtik össze a felajánlásokat, melyek között örömmel veszik az alábbi természetbeni adományokat: ceruza, filctoll, golyós toll, radír, körző, vonalzó, füzetek, papír, zsírkréta, színes ceruza, tolltartó, kartonpapír.

Támogatásukat Demkó Balázs szervezőlelkészhez juttathatják el, elérhetőségei megtalálhatóak a honlapon.

Következő hír ·

Szeptember elseje az egyházi év kezdete

Az egyházi év olyan isteni dolgokat bemutató cselekmény-sorozat amelyben az egyház „szemünk elé állítja a megfeszített Jézus Krisztust” /vö. Gal 3,1/ hogy az év ünnepi koszorúján keresztül a bűnbeesett ember arra a szellemi útra lépjen, ami felemeli őt. Felemeli és az anyagi világból kiemeli, az átistenülés folyamatába…

Előző hír ·

Böjti időszak

Augusztus elsejével böjti időszakunk kezdődik. A böjti időszakban hétfőn, szerdán és pénteken nem eszünk húst. Szigorúbb formában tejterméket sem veszünk magunkhoz ezeken a napokon, valamint az egész böjtben tartózkodunk a húsevéstől. Vasárnap és ünnepnapokon a hal fogyasztása megengedett. A kevésbé szigorú formában…