Sajópálfalai zarándoklat

A Sajópálfalai zarándoklat október 13-án indul Egerből. A görögkatolikus és római katolikus híveket a Bazilika 7 órai szentmiséjére várják. Ezután kb. 7.45-kor indul el a zarándokcsapat a Ward Mária Iskola kápolnájába, ahol a görögkatolikus szervezőlelkész könyörgést végez a zarándokokért. Első nap Szomolya, Bogács és Cserépváralja érintésével Kácson lesz szállás.

Második nap, október 14-én pénteken 8 órakor lesz az indulás a kácsi templomból, majd a Mária forrás, Jézus kútja érintésével, Vízfő, Pusztamocsojás Sarlós Boldogasszony kápolna érintésével Kisgyőrön át a Görömbölyi görögkatolikus templomhoz érkeznek a zarándokok. A szállás is Görömbölyön lesz.

A harmadik napon, szombaton 8 órakor indul a gyalogos zarándoklat. Hejőcsabán át az Isteni Ige temploma megállóval az Avason, majd a búzatéri püspöki székesegyház érintésével, Szirmabesenyőn és Sajóvámoson át kb. 17.50-kor érkezne a zarándokcsoport Sajópálfalára. Sajópálfalán Szent Liturgiával ér véget a zarándoklat.

Buzdítjuk a híveket, hogy kapcsolódjanak be a zarándoklatba! Akkor is, ha nincs módjuk a teljes három napon részt venni!

Következő hír ·

November elsejei imák

A halottakról való megemlékezés Egerben 13.30-kor kezdődik a Rozália temetőben. Mezőkövesden 17 órakor lesz a Parasztáz. Énekeskönyvet mindenki hozzon magával a közös imádságra!

Előző hír ·

Elmarad a vasárnapi Szent liturgia

Október 9-én nem lesz görögkatolikus szertartás Egerben a gyöngyösi szervezőlelkészség kápolna és parókia szentelése miatt. Buzdítjuk az egyházközség híveit, hogy ott vegyenek részt a püspöki Szent Liturgián!