Jelenlétünk az imahéten

Az előző évekhez hasonlóan, 2014-ben is bekapcsolódtunk az ökumenikus imahét helyi eseményeibe. Demkó Balázs szervezőlelkész január 24-én, pénteken hirdetett igét a baptista imaházban.

Jelenlétünk az imahéten

Balázs atya - beszéde elején - a szeretet fontosságát hangsúlyozva, Szent Maximosz példáját említette. Majd a kegyelem ajándék és egyben feladat voltára irányította rá a figyelmet, Jean Vanier és Böjte Csaba életére utalva. Jelezve, hogy az ő szolgálatuk is csak a szentlélek segítségével valósulhat meg, amely mindannyiunk számára elérhető. Épp ezért, a megtapasztalt kegyelem és hitünk által, törekednünk kell mások alázatos szolgálatára és az életszentség elérésére. Ehhez Demkó Balázs atya a személyes imaélet elmélyítését és a rendszeres Biblia olvasást ajánlotta az ökumenikus imaórán összegyűlt híveknek.

Következő hír ·

A halottak szombatjáról

Az egyházi naptár öt emléknapot ír elő az elhunytak számára, ezek a halottak szombatjai, amikor a hramota szertartását végezzük Húshagyó vasárnap előtti szombaton, nagyböjt 2., 3., 4. szombatján és a pünkösd előtti szombaton emlékezünk meg ily módon halottainkról. A halotti liturgia után parasztázt vagy panachidát…

Előző hír ·

Ökumenikus imahét

Eger is kapcsolódik az országszerte megrendezett ökumenikus imahéthez, amely segíti a különböző vallások és felekezetek közeledését. A hét folyamán minden nap más helyszínen, különböző igehirdetőkkel és liturgiavezetőkkel zajlik a program. Január 20. hétfő - 17 óra: Evangélikus templom, liturgia vezető: Aklan Béla…