„Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!” Buzdítás a Jézus-ima mindennapi gyakorlására

A keresztény ember életének egyik legnagyobb ajándéka az imádság. Általa nemcsak szólunk Istenhez, hanem megnyitjuk előtte szívünket, hogy jelenléte lassanként egész életünket átjárja. A keleti kereszténység egyik legősibb és legszebb imádsága a Jézus-ima:
„Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”

Csotkit tartó kéz

Brjancsanyinov Szent Ignác, a XIX. század nagy orosz lelki tanítómestere A lakoma morzsái című művének XXIV. fejezetében arra buzdít, hogy ezt a rövid imádságot tegyük mindennapi életünk részévé.

Tanítása egyszerű: ne várjunk rendkívüli lelki élményekre, hanem kezdjünk el imádkozni, hűségesen és kitartóan!

Szent Ignác azt ajánlja, hogy kezdetben meghatározott számú Jézus-imát mondjunk el, lassan, figyelmesen, minden sietség nélkül. A szerzetesek számára száz imádságot javasol, de a világban élő keresztények számára már napi néhány perc is jó kezdet lehet.

Nem az imádságok száma a legfontosabb, hanem az, hogy szívünk valóban Istenhez forduljon. Minden egyes megszólításban tudatosítsuk, hogy az élő Krisztushoz beszélünk, aki ismeri gyengeségeinket, és irgalommal tekint ránk.

A IV. század nagy sivatagi atyái ugyanezt az utat tanították. Pontuszi Evagriosz (345–399), az imádság egyik legmélyebb ismerője így ír: „Ha imádkozni akarsz, szükséged van Istenre, aki megadja az imádságot annak, aki imádkozik.”1

Milyen vigasztaló gondolat! Még a helyes imádságra való képességünk is Isten ajándéka. Nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy megszólítsuk őt. Elég, ha alázatos szívvel közeledünk hozzá.

Szent Ignác különösen fontosnak tartja, hogy az imádság szavait ne kapkodva mondjuk. Hagyjunk időt arra, hogy értelmünk megértse, szívünk pedig befogadja, amit kimondunk. Ha gondolataink elkalandoznak, szelíden térjünk vissza Jézus nevéhez.

A IV. században élt Egyiptomi Szent Makariosz nevéhez kapcsolódó lelki tanítás arra figyelmeztet, hogy az imádságot ne puszta megszokásból végezzük, hanem összeszedett értelemmel, egész lelkünket Isten felé fordítva.2

A Jézus-ima nem varázsige, és nem is különleges lelki technika. Jézus Krisztus személyes segítségül hívása. Amikor kimondjuk: „Uram, Jézus Krisztus”, megvalljuk, hogy ő a mi Urunk és Üdvözítőnk. Amikor hozzátesszük: „könyörülj rajtam”, elismerjük, hogy szükségünk van irgalmára, bocsánatára és gyógyító kegyelmére.

A sivatagi atyák életében az imádság és a mindennapi munka nem vált el egymástól. Nagy Szent Antal (251 körül–356) életéről fennmaradt egy szép történet. Amikor a pusztában csüggedés és nyugtalanító gondolatok gyötörték, Istenhez fordult segítségért. Ekkor egy angyalt látott, aki felváltva dolgozott és imádkozott, majd ezt a tanítást kapta:

„Tedd ezt, és üdvözülsz!”3

Ez a rövid történet arra tanít, hogy az imádságnak nemcsak a templomban vagy az imasarok csendjében van helye. Imádkozhatunk munkába menet, utazás közben, házimunka végzésekor, várakozás alatt, vagy amikor néhány percre megpihenünk.

Brjancsanyinov Szent Ignác azt tanácsolja,4 hogy este a Jézus-imával térjünk nyugovóra, reggel pedig ez legyen első gondolatunk és első kimondott szavunk. Így a nap kezdete és vége is Krisztushoz kapcsolódik.

A Jézus-ima lassanként megtaníthat bennünket arra, hogy ne csak akkor gondoljunk Istenre, amikor valamit kérni szeretnénk tőle, hanem azért is keressük jelenlétét, mert szeretjük őt.

Pontuszi Evagriosz egy másik mély értelmű tanítása szerint: „Aki szereti Istent, szüntelenül úgy beszélget vele, mint Atyjával.”

Ez az imádság igazi célja: hogy az ember szívében egyre elevenebbé váljék az Istennel való kapcsolat.

Ne csüggedjünk tehát, ha kezdetben nehezen tudunk összpontosítani, ha gondolataink elkalandoznak, vagy ha az imádság közben semmiféle különleges érzést nem tapasztalunk. A kitartó, alázatos imádság akkor is értékes, amikor nem jár érezhető vigasztalással.

Kezdjük el már ma! Napközben, amikor alkalmunk nyílik rá, mondjuk el néhányszor a Jézus-imát! Este pedig, mielőtt elalszunk, bízzuk magunkat az Úr irgalmára! Majd reggel ismét tegyünk így! És így tovább.

Ne az imádságok számától várjuk a kegyelmet, hanem attól a Krisztustól, akinek nevét segítségül hívjuk. Hiszen maga az apostol buzdít bennünket:

„Szüntelenül imádkozzatok!” (1Tessz 5,17)

És ha egyszer majd eljutunk oda, hogy gondolataink, munkánk, örömeink és szenvedéseink közepette is újra meg újra Krisztushoz fordulunk, akkor megértünk valamit a szüntelen imádság titkából.

Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtunk, bűnösökön! Ámen.


A kép forrása: https://www.nyirgorkat.hu/?q=hir&id=6540

Jegyzetek

  1. Pontuszi Evagriosz: Az imádságról (1–80). Fordította, történeti-filológiai bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Vassányi Miklós. Vallástudományi Szemle, 2015/3–4. Valamint Kis Filokália, Filosz Kiadó Budapest, 2004. Evagriosz Tanítás az imádságról című válogatása a 34. oldalon kezdődik. ↩

  2. Pannonhalmi Szemle, 2016/2. szám. Ebben a folyóiratban önálló szövegként szerepel: Pszeudo-Makáriosz: 7. homília, 3–6. oldal. ↩

  3. Baán István (ford.): A szent öregek könyve. Ókeresztény Örökségünk XV. Budapest: Jel Kiadó, 2010, 27. (Antal 1.) ↩

  4. Az egész szöveg Brjancsanyinov Szent Ignác XXIV. fejezetének tanítása alapján készült, a IV. századi sivatagi lelkiség forrásainak felhasználásával. ↩

Előző bejegyzés ·

Az Úr találkozása Simeonnal

Zsid 7, 7-17; Lk 2, 22-40 Kedves Testvérek! Az év első három ünnepe – az Úr Körülmetélése (január 1.), Jordánban való megkeresztelkedése János által (január 6.), valamint találkozása a templomban az igaz Simeonnal és Annával (február 2.) – Krisztus földi életének és működésének olyan eseményei, amelyek által az Egyház…